Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Több tízezer gyászoló sorakozott fel a búcsúztatás utolsó napján, pénteken Pretoriában, hogy lerója kegyeletét Nelson Mandelának, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökének a koporsója előtt.
A kormány tájékoztatása szerint mintegy ötvenezer ember gyűlt össze reggel - helyi idő szerint 7 óra 30-kor - a dél-afrikai elnökségnek és kormánynak helyet adó Union Buildings épületénél, ahol Mandelát felravatalozták. A sor több kilométer hosszan kígyózott. Az emberek kis zászlókkal a kezükben tisztelgő sorfalat álltak a "nemzet atyja" tiszteletére.
Sokan, akik több száz kilométeres távolságból érkeztek előző nap, úgy döntöttek, hogy a helyszínen töltik az éjszakát. Több ezren aludtak így az utcán. Egy férfi, Stanley Luvhimbe, aki 450 kilométerről érkezett, azt mondta, "egyedülálló lehetőség ez, soha többé nem láthatjuk őt".
A 27 éves Ompelege Majafa, aki három órát vezetett éjszaka, hogy jó helyet szerezzen a sorban, kijelentette: "Ez olyan pillanat, amit soha nem feledünk majd el".
A kormány már előre figyelmeztetett: előfordulhat, hogy a sorba később beállók nem juthatnak el Mandela koporsójáig a korábban meghirdetett - délutáni - határidő előtt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.