Tíz éve múlt akkor annak, hogy a Wright fivérek történelmet írtak az első motoros repüléssel. A testvérek gyors fejlődést indítottak el, 1914-re már megvolt az első ejtőernyős ugrás, valamint az első bombatámadás is. De utasszállítás még nem.    

Ezen akart változtatni néhány floridai üzletember, akik Tampa és St. Petersburg között akartak járatokat rendszeresíteni. A két várost mindössze 35 kilométer választotta el, az Old Tampa Bayt megkerülve azonban az egész napja ráment annak, aki el akart jutni az egyik helyről a másikra. A repülőjárattal hirtelen 20 percre csökkent az út ideje.

Az eszközt Thomas Benoist repülőgépgyáros bocsátotta rendelkezésre. A kapitány az üzletember tesztpilótája, Tony Jannus volt. A 24 éves fiatalember akkor még csak négy éve repült, de számos rekordja okán hírességnek számított. Testvére, Roger szintén ott volt a kezdeteknél, előbb mint szerelő, később maga is mint pilóta.

Készen állt tehát a világ első légitársasága, a St. Petersburg-Tampa Airboat Line. Mivel nem voltak leszállópályák, a gépek valóban vízen is boldoguló szerkezetek voltak, ahogy azt a kezdeményezés nevében az Airboat szó is tükrözi. Az ötlettől a megvalósulásig, az első felszállásig mindössze négy hónap telt el. A repülőgép naponta kétszer tette meg az utat oda és vissza, a jegyek irányonként öt dollárt kóstáltak. A vonatjegy csak egy dollárt, de az út órákig tartott.

Az első utas St. Petersburg korábbi polgármestere, Abe Pheil volt, aki egy jótékonysági aukción 400 dollárt, csaknem egy autó árát fizette a jegyért. Ezért cserébe ő volt az egyedüli utas a járaton, amely 1914. január 1-jén háromezer lelkes ember szeme láttára emelkedett a magasba Jannus vezetésével. "A léghajójárat Tampába csak az előfutára a hasonló járatoknak a közeli jövőben" – mondta Percy Fansler, a légitársaság alapítója a tömeghez beszélve.

Igaza lett, hamarosan már tömegével szálltak fel a hasonló járatok. Mindössze tíz évvel az után, hogy Charles Lindbergh 1927-ben átrepülte az Atlanti-óceánt, a nagy víz feletti átkelés már nem számított különlegességnek. A második világháború utáni években pedig már végképp nem.

A 20. század utolsó 20 évében kétszeresére nőtt a légi közlekedés, és manapság már a nagy európai országokban is évente több millió utat regisztrálnak a hatóságok. A legfontosabb kérdés manapság az, hogy milyen poggyász van az utasnál.

Nos, az első utas, Abe Pheil nem vitt magával semmit. Noha az út mindössze 23 perc volt, Jannusnak közben le kellett szállnia a vízre, hogy igazítson a propellereken. Végül szerencsésen megérkeztek, Tampában 3500 ember várta őket üdvrivalgás közepette. A pilóta nem sokkal később újra felszállt, a visszautat 20 perc alatt teljesítette. Repülési magassága 15 méter volt.

A világ első járata csak négy hónapig működött, mert véget ért a turistaszezon. Pénzt nem hozott. Az érdekeltek nem is vágytak erre, csak meg akarták mutatni, hogy lehetséges, amit elképzeltek. Pontosan száz évvel az első felszállás után az akkori gép pontos mása újra megteszi majd a 35 kilométeres utat. 

A kereskedelmi járatok pionírjait később elhagyta a szerencse. Benoist 1917-ben ügyetlenül szállt le a villamosról, feje egy oszlopnak csapódott. Röviddel később meghalt, 42 éves volt. Roger Jannus repülőgépe 1918-ban felrobbant a franciaországi csatamezők felett. Tony Jannus előtte két évvel halt meg: orosz pilóták kiképzése közben a Fekete-tengerbe zuhant. Holttestét sosem találták meg.