Először túlkapásnak, a hírszerzés lefejezésének minősítette és élesen bírálta Petr Necas cseh miniszterelnök, hogy a rendőrség korrupcióellenes alakulata a múlt csütörtökön egyidejűleg 31 helyszínen, a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, állami intézményekben, cégeknél, lakásokban tartott házkutatást, és nyolc embert, köztük magas rangú politikusokat őrizetbe vett. Eszébe sem jutott lemondani, pedig az olomouci államügyész, Ivo István által másfél évi nyomozás után, korrupció és hatalmi visszaélés alapos gyanújával elrendelt akció során letartóztatták a kabinetfőnökét, Jana Nagyovát is. Akkor még pártja és koalíciós partnerei is támogatták, és nem akart engedni a távozását követelő ellenzéki szociáldemokraták felszólításának. Ám a visegrádi négyek hétvégi varsói találkozójáról Prágába hazatért Necas vasárnap késő este mégis bejelentette: megválik hivatalától és a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökségétől is.
Nem maradt más választása. Az ügyészség Nagyovával szemben időközben vádat emelt, s a rendszerváltás óta példa nélküli rendőri akció kavarta egyre nagyobb botrány láttán koalíciós partnerei és pártja kihátráltak mögüle, így biztosan elbukta volna az ellenzék által keddre időzített bizalmi szavazást. Az utóbbi évtized leghosszabb ideig, három évig regnáló cseh kormányfőjének csúfos kudarca azért is kiábrándító, mert a tisztakezű politikus megtestesítőjeként került hatalomra. Bár továbbra is tagadja, hogy tudott volna a botrányos ügyek központi figurájának, Nagyovának a törvénytelen tevékenységéről, tájékozatlansága nehezen hihető.
A vádak szerint az egykori pénzügyi előadó, majd porcelántermék-menedzser Nagyová a katonai hírszerzéssel figyeltette meg főnöke feleségét, kétes üzletemberek protezsáltjainak kormányzati pozíciókat járt ki, és a takarékossági intézkedéseket ellenző kormánypárti képviselőket vett meg. Nagyová az 1990-es évek közepén a nyugat-csehországi Karlovy Vary polgármesterének asszisztenseként került kapcsolatba a párttal, 2006 óta pedig Necas jobbkeze, az akkoriban a munkaügyi tárcát vezető politikus miniszteri irodáját irányította. Necas, amikor 2010-ben kormányfő lett, a szinte csak a munkájának élő, elvált, kétgyermekes családanyát a kabinetfőnökének tette meg. Nagyová a feladatát kiválóan teljesítette, féltékenyen őrizte Necast, csak keveseket engedett a közelébe. Prágai pletykák szerint intim kapcsolatba is keveredett a miniszterelnökkel, aki külön prémiummal jutalmazta bizalmasa odaadó munkáját.
Nagyová ügyvédje azt állítja, ügyfele nemzetbiztonsági okokból figyeltette meg a kormányfő feleségét, hogy megóvja őt a Jehova tanúi nevű szervezettől. Az államügyész, bár nem fejtette ki, a sajtótájékoztatóján célzott arra, hogy a megfigyelést Nagyová részéről nagyon is személyes okok motiválták. A törvénytelen akcióval – amiért Necas nyilvánosan bocsánatot kért – a katonai hírszerzés egykori és jelenlegi vezetőjének is bíróság előtt kell elszámolnia. Az ügy pikantériája, hogy a négygyermekes Necas épp a minap jelentette be, hogy 25 évi házasság után elválik a feleségétől, akivel már január óta nem él együtt. Nem Necas az első kormányfő, aki ilyen helyzetbe kerül. Elődje, Mirek Topolánek is röviddel kormányfővé előlépését követően, 31 év után otthagyta a feleségét, és a nála 13 évvel fiatalabb volt parlamenti házalelnöknővel él együtt, akitől gyermeke is született.
Az államügyész Nagyová számlájára írja három lázadó kormánypárti képviselő megvesztegetését is, ők most szintén rács mögé kerültek. A Necas egykori belső ellenzékének számító politikusokat korrupcióval gyanúsítják, mondván, tavaly novemberben annak biztos tudatában mondtak le képviselői mandátumukról, hogy állami tulajdonú vállalatokban zsíros megbízatáshoz jutnak. Az általuk ellenzett adóemeléseket a helyükre került lojális törvényhozók támogatásával a parlament, ha szűken is, elfogadta, így a Necas-kormány elkerülte a bukást. Most a távozó miniszterelnök csak annyit jegyzett meg: nem érzi problémának, ha a pártja gondoskodik az embereiről.
A rendőri akció során két lobbistának titulált milliárdos vállalkozó, Ivo Rittig és Roman Janousek irodáit és lakását is átkutatták, és 120–150 millió koronát (1 korona = 11 forint), valamint többkilónyi aranyat foglaltak le. A szervezett bűnözéssel és pénzmosással is összefüggésbe hozott üzletemberek letartóztatására nem került sor, mert „véletlenül” éppen külföldön tartózkodtak. A nyomozati anyag szerint mindketten Nagyovához köthetők, aki közreműködött, hogy nekik tetsző személyek kerüljenek kormányzati és állami vállalati vezetői pozícióba.
A Csehországban a Harry Potter-könyvek gonosza után Voldemortként emlegetett Janousek miatt folyik vizsgálat Pavel Bém ellen is, aki az ODS színeiben 2002–2010 között a prágai főpolgármesteri posztot töltötte be. A Mlada fronta dnes napilap tavaly kettejük titkos telefonbeszélgetéseiből idézett, amiből kiderült, hogy Bém a városházán szinte minden lényeges – ingatlanügyeket, az állami megrendelések elosztását, kinevezéseket érintő – döntést az üzletemberrel, egyben teniszpartnerével egyetértésben hozott. Utódja közel egymilliárd koronás túlszámlázást fedezett fel, emiatt vizsgálat is folyik Bém ellen, aki Necas felszólítására 2012 márciusában lemondott képviselői mandátumáról, és párttagságát is felfüggesztette.
A kormányfő bukásához vezető ügyek felderítésére egyébként épp a Necas-kormány igazságügyi reformja nyújtott lehetőséget, mert szabad kezet adott az ügyészségnek a mindenkire kiterjedő nyomozásra. A mostani akció olyannyira titkos volt, hogy még a belügyminiszter sem tudott róla, a rajtaütésbe bevont 400 rendőr egyszerre, az indulás előtti pillanatokban kapta meg a parancsot. Az sem véletlen, hogy az olomouci államügyészhez került a kormányzati körökig érő ügy. A tavaly júniusban lemondott prágai államügyész-helyettesről, Libor Grygárekről kiderült ugyanis, hogy 2011 óta megkérdőjelezhető kapcsolatban állt Janousekkel, épp az idő tájt, amikor az üzletemberrel szemben öt ügyben is vizsgálatot folytatott a hivatal. A jelenleg magánügyvédi irodát működtető Grygáreknél most is tartottak házkutatást.
A Necas lemondásával kirobbant kormányválságot a polgári demokraták oly módon próbálják megoldani, hogy két koalíciós partnerükkel új kabinetet hoznak létre. Hivatalos jelöltet a kormányfői posztra lapzártánkig még nem neveztek meg, bár Martin Kuba ipari és kereskedelmi miniszter – a pártban Necas után a második ember – neve szóba került. A közvélemény-kutatásokat biztosan vezető ellenzéki szociáldemokraták viszont szeptemberre előrehozott választásokat akarnak. A döntés joga a száz napja hivatalban lévő egykori szociáldemokrata, a pártjától eltávolodott Milos Zeman államfőé, akit nem köt az alkotmány, bárkit felkérhet kormányalakításra, illetve négyszeri sikertelen próbálkozás után kiírhatja a választásokat.
TÁLAS ANDREA