szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Leállhatnak a Panama-csatorna kiszélesítésének gigantikus munkálatai, miután a kivitelező nemzetközi konzorcium az építkezés felfüggesztésével fenyegetőzött, mert szerinte a csatornát üzemeltető vállalat nem tesz eleget fizetési kötelezettségének.

A spanyol Sacyr Vallehermoso, az olasz Impregilo, a belga Jan de Nul és a panamai Constructora Urbana cégeket tömörítő GUPC konszern azzal vádolta meg a csatornát üzemeltető cég vezetését, hogy nem tartja be a szerződési feltételeket. A konszern december 30-án közzétett közleményében három hét határidőt szabott arra, hogy teljesítsék a követeléseit.

A csatornát üzemeltető cég vezetője, Jorge Quijano közleményben utasította el a követelést, amelynek szerinte csak az a célja, hogy "a szerződésben nem szereplő feltételekről szóló tárgyalásokra kényszerítse" a céget. A GUPC egy éve 1,6 milliárd dollár kötbér kifizetését követeli a munkálatok késlekedése miatt. 

A szélesítési munkák révén akár 12 ezer konténer szállítására alkalmas hajók is áthaladhatnak a Panama-csatornán. Ezzel a háromszorosára nőne az útvonal jelenlegi kapacitása. Az összesen 5,2 milliárd dolláros munkálatok – amelyből a GUPC konzorciumra 3,2 milliárd dollár jut – 2009-ben kezdődtek.

Befejezésüket 2014 októberére tervezték, de a munkák kilenc hónappal késnek. Már az építkezés megkezdésekor volt egy négy hónapos csúszás, mert a csatornát üzemeltető cég rossz minőségűnek ítélte meg a GUPC által felhasználni kívánt cementet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!