Habár Jinglak Sinavatra kormányfőt és 72 képviselőt felmentett a hatóság, a keddi döntés megfigyelők szerint újabb lépés a bangkoki elit részéről a kormányzó Puea Thai párt ellehetetlenítésére.
A mostani felsőházi rendszert a Jinglak bátyja, Thakszin Sinavatra elleni 2006-os puccs után vezették be, hogy korlátozzák a vidéki szegénység körében igen népszerű és a választásokon rendre győzedelmeskedő Sinavatra család és szövetségesei hatalmát.
A törvénytervezetet korábban az alkotmánybíróság is jogszerűtlennek minősítette, arra hivatkozva, hogy az gyengítené az adminisztratív fékek és ellensúlyok rendszerét.
A most megvádolt képviselők sorsáról a parlament felsőháza hoz majd végleges döntést.
A délkelet-ázsiai országban tavaly november óta az ellenzéki Demokrata Párt hívei folyamatosan tüntetnek az általuk korruptnak tartott kormány ellen. Azt állítják, hogy a demokratikusan megválasztott vezetők valójában a 2008-ban a börtön elől külföldre menekült Thakszin irányítása alatt állnak.
A tüntetéseken nyolcan meghaltak és körülbelül 400-an megsebesültek. Az elszabadult indulatok miatt Jinglak február 2-ára előre hozott választásokat írt ki, de a Demokrata Párt bojkottálja a voksolást, és egy nem választott nemzeti tanács felállítását követeli.