Az államfő ugyanakkor azt is közölte, hogy fenntartásai vannak több miniszterjelölttel szemben, és ezeket a következő hetekben tisztázni szeretné Sobotkával, illetve személyesen az egyes jelöltekkel.
Zeman bízik abban, hogy január végéig az egész kormány kinevezése megtörténhet, ha a képviselőház első olvasatban elfogadja az állami alkalmazottakról szóló közszolgálati törvény módosítását.
Az államfő a jogszabály első olvasatban történő elfogadását feltételül szabta ahhoz, hogy Andrej Babist, az Igen mozgalom elnökét pénzügyminiszterré nevezze ki. Babis Bures fedőnéven szerepel a volt kommunista Állambiztonsági Szolgálat együttműködőinek névjegyzékében, így a hatályos szabályok szerint nem lehetne miniszter.
A módosított jogszabály ugyanakkor már nem követeli meg a kormány tagjaitól a tiszta átvilágítási bizonyítványt, amellyel Babisnak problémája van.
Zeman azt ígérte, hogy a miniszterek jelölését személyes szimpátia vagy ellenszenv nem befolyásolhatja.
"Marian Jurecka mezőgazdasági miniszterjelöltet például kelekótyának tartom, de nincs ellene kifogásom" – jegyezte meg.
Az államfőnek viszont kifogásai vannak azon miniszterjelölt ellen, aki kilenc hónap alatt szerzett jogászdiplomát a pilseni egyetemen. Az egyetem jogi karát a "gyorstalpalóknak" kiadott diplomák miatt nemrég majdnem megszüntették. Bár Zeman nevet nem mondott, megjegyzése nyilvánvalóan Milan Chovanec szociáldemokrata belügyminiszter-jelöltre vonatkozik, akinek pilseni jogi diplomája van.
Egy másik jelölttel szemben az államfőnek az a kifogása, hogy 2001-ben a Nemzetbiztonsági Hivataltól nem kapta meg az átvilágítási bizonyítványt. Ez a jellemzés Jan Mládek, ipari és kereskedelmi miniszterjelöltre vonatkozik. "Kérdéses, hogy az ilyen kormánytag nem jelent-e biztonsági kockázatot" – mondta Zeman.
Szintén konkrét név említése nélkül Zeman kifogást emelt azon miniszterjelölt ellen is, akit a közelgő európai parlamenti választással kapcsolatban pártja listavezetőjeként emlegetnek. Ez a megjegyzés a szociáldemokrata Jirí Dientsbierre vonatkozik, aki tárca nélküli miniszterjelölt.
Zeman már korábban nyíltan kifogást emelt Martin Stropnicky védelmi miniszterjelölt ellen is.
A Cseh Szociáldemokrata Párt, az Igen mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt elnökei hétfőn írták alá a kormánykoalíciós szerződésüket. A három pártnak együttesen 111 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban.