szerző:
MTI

Egy nappal azután, hogy a német kormány üdvözölte Barack Obama javaslatait az Egyesült Államok hírszerzői tevékenységének felülvizsgálatára, az igazságügyi miniszter már úgy fogalmazott, hogy az elnöki javaslatok nem kielégítőek Berlin számára.

Az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormány szociáldemokrata igazságügyi tárcavezetője, Heiko Mass egy lapinterjúban kijelentette, hogy az amerikai hírszerzői-lehallgatói tevékenység kilátásba helyezett korlátozása nem megy elég messze. Mass szerint az elveszett bizalmat Washington csak akkor nyerheti vissza, ha az Egyesült Államokkal sikerül egy olyan jogilag kötelező megállapodást aláírni, amely védi valamennyi állampolgár személyes adatait.

Steffen Seibert kormányszóvivő pénteken este üdvözölte Barack Obama rendelkezéseit, amelyek korlátozni fogják a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelői tevékenységét. "Sok német joggal aggódik személyes adatainak biztonságáért az NSA tevékenységéről szóló jelentések alapján. Ezt figyelembe véve a német kormány alapvetően üdvözli, hogy a jövőben a nem amerikai állampolgárok adatainak védelmét és személyiségi jogait is jobban tiszteletben fogják tartani" - mondta a szóvivő.

Az igazságügyi miniszterhez hasonlóan nyilatkozott Volker Kauder, a konzervatív CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője. Kauder azt hangoztatta, hogy Németország "klasszikus dilemma" előtt áll. A kereszténydemokrata politikus szerint Obama viselkedése nem volt helyénvaló, tőle - mint fogalmazott - mást vártunk. Németország azonban nem rendelkezik semmifajta olyan eszközzel, amellyel nyomást gyakorolhatna az Egyesült Államokra - tette hozzá.

Egy másik konzervatív politikus, Wolfgang Bosbach, a Bundestag belügyi bizottságának elnöke pedig ugyancsak egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy Obama bejelentései nem nyugtatták meg a német polgárokat. Kijelentette: nem számol azzal, hogy az amerikai lehallgatási gyakorlatban alapvető és messzemenő változások történnek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alsószentmártonban még legalább két óráig lehet szavazni

Alsószentmártonban még legalább két óráig lehet szavazni

Nagyon nyomul a Ferrari Szuzukában

Nagyon nyomul a Ferrari Szuzukában

Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

Megalázták a választók az MSZP-s polgármesterjelöltet Mohácson

Megalázták a választók az MSZP-s polgármesterjelöltet Mohácson

Előkerült Borkai Zsolt, ő is leszavazott

Előkerült Borkai Zsolt, ő is leszavazott

Borkai kihívója: Rajtunk múlik, hogy szánalmas balekok leszünk, vagy tökös győri polgárok, akik büszkén járhatnak az országban

Borkai kihívója: Rajtunk múlik, hogy szánalmas balekok leszünk, vagy tökös győri polgárok, akik büszkén járhatnak az országban