szerző:
MTI

Második világháborús amerikai vadászrepülőgép roncsait ásták ki a németországi Hessen déli részén kutatók és mintegy harminc segítőjük.

A P-47 Thunderbolt típusú gép feltehetőleg 1945-ben zuhant le Riedstadt közelében egy mezőn és a talajba fúródott. Csak 2009-ben fedezte fel véletlenül a roncsokat egy stockstadti hobbirégész. A repülőgép maradványait jelenleg vizsgálják, majd valószínűleg a környék egyik múzeumában állítják ki.

A második világháborúban részt vevő országok által a harcokban bevetett repülőgépek eltűnt utasai és a roncsok utáni kutatással foglalkozik Németországban az 1989-ban alapított Arbeitsgruppe Vermisstenforschung, azaz az eltűnteket kutató munkacsoport. Célja, hogy azonosítsa az eltűnt világháborús pilótákat és rendes sírhelyről gondoskodjon számukra.

A munka nagy részét Rajna-vidék–Pfalz és Saar-vidék tartományokban végzik, itt a csoport már több mint 450 helyszínt talált, ahol repülőgépek zuhantak le a háború idején. Az elmúlt évtizedekben több mint száz eltűnt gépet, negyven pilóta, illetve egyéb legénységi tag földi maradványait azonosították.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz

Radar 360: Radikális iskola költözhet a fővárosba, visszatér a nyár

Radar 360: Radikális iskola költözhet a fővárosba, visszatér a nyár

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Egy bangladesi politikus nyolc hasonmással csináltatta meg a saját egyetemi vizsgáit

Egy bangladesi politikus nyolc hasonmással csináltatta meg a saját egyetemi vizsgáit