szerző:
MTI

A szíriai rendezéssel foglalkozó nemzetközi konferencia napirendjét tekintette át kedd este az amerikai és az orosz elnök. A Kreml közleménye szerint az egyeztetést Barack Obama kezdeményezte, aki telefonon hívta fel orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint.

Az amerikai és az orosz vezető a 2012 nyarán rendezett Genf-1 tanácskozás folytatását jelentő, úgynevezett Genf-2 konferencián megvitatandó kérdéseken kívül tárgyalt az iráni atomprobléma rendezéséről tavaly novemberben létrejött megállapodás megvalósításáról, valamint az orosz-amerikai kapcsolatok további fejlesztéséről, különös tekintettel a gazdasági és kereskedelmi együttműködésre.

A Kreml sajtószolgálata szerint az egyeztetés tárgyszerű és konstruktív légkörben zajlott.

Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentésében emlékeztetett arra, hogy szerdától a svájci Montreux-ben a többi között 39 ország külügyminisztere, illetve magas rangú képviselője, az ENSZ főtitkára, a szíriai kormány, valamint az ellenzék küldöttsége, továbbá az Arab Liga vezetői tárgyalnak a csaknem három éve tartó szíriai polgárháború rendezéséről.

Január 24-től viszont már Genfben ENSZ-közvetítéssel a damaszkuszi kormány és az ellenzék képviselői folytatják a válságból való kiútkeresést.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet

Hazárdjáték részesének érzik magukat a volt Vajna-cég kisrészvényesei

Hazárdjáték részesének érzik magukat a volt Vajna-cég kisrészvényesei

Kvíz: Tudja, melyik autómárka melyik országból származik? Még ezeket is?

Kvíz: Tudja, melyik autómárka melyik országból származik? Még ezeket is?

Tucatnyi készült csak ebből a régi AMG-ből, meg is kérik az árát

Tucatnyi készült csak ebből a régi AMG-ből, meg is kérik az árát

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot