Megtámadtak egy katonai buszt Egyiptomban

Fegyveresek megtámadták az egyiptomi hadsereg katonai buszát a Sínai-félszigeten vasárnap, a rajtaütésben négy katona életét vesztette, kilenc másik pedig megsebesült - jelentették biztonsági források.

  • MTI MTI
Megtámadtak egy katonai buszt Egyiptomban

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő arról számolt be, hogy a járművet Szuez és Iszmáilíja kormányzóság között, az Ahmed Hamdi közúti alagút közelében támadták meg ismeretlen fegyveresek rakétagránáttal.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a rajtaütést, egy szemtanú szerint azonban a fegyveresek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő, Anszár Beit al-Makdisz elnevezésű sínai-félszigeti dzsihádista csoportra jellemző ruhákat viseltek.

Korábban azt állítottuk, hogy magyar katonák érintettek az ügyben, ez azonban téves információ volt: az egyiptomi hadsereg járművéről van szó. Az olvasóktól és az érintettektől elnézést kérünk.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.