Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Összecsapások törtek ki Párizsban

Összecsapások törtek ki Párizsban annak a tüntetésnek a végén, amelyen több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő "harag napja" elnevezésű kollektíva szervezte.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Összecsapások törtek ki Párizsban

A rendőrség szerint 17 ezren, a szervezők szerint 120 ezren vettek részt a kormány ártó politikája ellen szervezett békés felvonuláson, amely a Bastille tértől az Invalidusok felé vezető öt kilométeres útszakaszon haladt végig a francia fővárosban. A tömeg a szocialista elnök azonnali lemondását követelte.

A nagyrészt családosan érkező tiltakozók részéről sokan a homoszexuális házasság ellen is szót emeltek, valamint "Európa szétesőben, Franciaország egy nemzet" szlogent is kiabálták.

Miután a tömeg oszolni kezdett, néhány száz ember, akik közül többen álarcot viseltek, üvegekkel, vasrudakkal és füstbombákkal dobálta meg a rendezvényt biztosító rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrség 250 randalírozót állított elő, közülük 12 személyt tiltott fegyver viselése miatt vettek őrizetbe.

A rendőrök közül 19-en megsérültek, egyiküknek az állához vágtak hozzá egy macskakövet, az ő sérülése súlyos.

Manuel Valls belügyminiszter vasárnap este "a leghatározottabban elítélte a rendőri erők elleni erőszakot, amelyeket olyan, a szélső és az ultrajobboldalhoz tartozó egyének követtek el, akiknek egyetlen célja a rendbontás".

Az antiszemitizmussal vádolt humorista, Dieudonné M'bala M'bala támogatói is megjelentek a tömegben. A Le Monde című napilap tudósítása szerint antiszemita és homofób bekiabálásokat is lehetett hallani.

"Azért jöttetek, hogy hangot adjatok az elégedetlenségnek. Jobban érdeklik őket a kalandjaik, mint a munkanélküliség vagy a francia nép szabadsága" – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő szervező a hangosbemondóba arra utalva, hogy a napokban különvált a francia elnöki pár. Egy bulvármagazin néhány hete leplezte le, Francois Hollande államfőnek viszonya van Julie Gayet színésznővel.

Az utolsó pillanatban több egyesület és szervezet is lemondta részvételét a harag napján. Többek között az a csoport, amely egy évvel ezelőtt a homoszexuális házasság engedélyezése elleni nagy tömegtüntetéseket szervezte, valamint a kormány adópolitikája ellen Bretagne-ból indult Vörös sapkások mozgalma és a szélsőjobboldali Nemzeti Front sem kívánt részt venni a megmozduláson.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.