Steffen Seibert német kormányszóvivő szerint Merkel arra kérte Putyint, hogy támogassa az ukrán kormány és az ellenzék közötti konstruktív párbeszédet.
Ukrajnának mielőbb egy cselekvőképes kormányra van szüksége - fejtette ki Merkel, utalva arra is, hogy valamennyi félnek felelősen részt kell vállalnia az ország stabilizálásában és az állampolgárok alapvető jogainak védelmében.
A Kreml sajtószolgálata Merkel és Putyin telefonbeszélgetése kapcsán azt emelte ki: a német kancellár és az orosz államfő egyetértett abban, hogy mindenfajta külső beavatkozás megengedhetetlen.
Az ukrán elnökkel folytatott beszélgetés során a német kancellár üdvözölte az ellenzékkel kezdett párbeszédet, valamint a tüntetések szabadságát korlátozó törvények hatályon kívül helyezését. Merkel ezen kívül figyelmeztetett az erőszakos cselekmények elkerülésének, az állampolgári jogok biztosításának, valamint a válságból való demokratikus kiút keresésének a szükségességére. Utalt arra is, hogy az Európai Unió és Németország kész segítséget nyújtani ehhez.