szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hivatalosan is emberevővé nyilvánítottak Indiában egy tigrist, amely nyolc embert ölt meg kevesebb mint egy hónap alatt az északi Uttar Prades államban.

A helyi erdészeti hatóság hat mesterlövészt küldött a vérszomjas nőstény elejtésére, és az érintett térségben mindenfelé csalétket, illetve ketreccsapdát helyeztek ki. 

Az emberevő tigris december 29-én kezdte az öldöklést, amikor egy húszéves földművessel végzett Moradabad körzetben. Legutóbbi - néhány nappal ezelőtti - áldozata egy 35 éves földműves volt Bidzsnor körzetben.

A Times of India című lap jelentése szerint az áldozat felesége elmondta, hogy a mezőn dolgozó férjét a ragadozó bevonszolta a legközelebbi erdőbe, mielőtt megölte. A vadállat felkutatását nehezíti, hogy nappal a térség 90 százalékát borító sűrű cukornádültetvényekben rejtőzik.

Indiában él a világ tigrisállományának mintegy 60 százaléka, körülbelül 1700 állat. A faj életterének 95 százalékát veszítette el, ebből 45 százalékot az elmúlt tíz évben - állapította meg a Természetvédelmi Világalap (WWF), amely szerint az élettér szűkülése miatt vált gyakoribbá az ember elleni tigristámadás. 

A múlt héten a déli Tamilnádu államban sikerült végezni egy tigrissel, amely három embert falt fel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!