szerző:
hvg.hu

Az amerikai hatóságok egyelőre nem tudják, hogy egy vagy több ember maradványai vannak-e azokban a szemeteszsákokban, amelyeket Michigan államban találtak egy út mellett. Az áldozat vagy áldozatok nemét és korát sem sikerült egyelőre megállapítani.

A nyomozók még mindig nem végeztek a testrészek összeszámolásával – írták a CNN oldalán magyar idő szerint péntek délután.

A hatóságokat helyi idő szerint csütörtök délután egy nő hívta fel, hogy valami gyanúsat látott az útszéli szemétben, nem messze a kanadai határtól. A helyszínre érkező rendőrök fedezték fel a testrészeket a zsákokban, és a hírek szerint a környéken is találtak még maradványokat.

Egy másik nő arról számolt be, hogy egy környékbeli szemétlerakónál látott egy világos színű járművet, amit egy középkorú nő vezetett.

A rendőrség emberölés miatt indított eljárást. A testrészek között egyebek mellett fej és egy torzó is volt.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyelőre nem kapcsolódott be a nyomozásba, de a helyi seriff hivatalának munkáját segítik az állami rendőrség bűnügyi laboratóriumának munkatársai – derül ki a cikkből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem is kell nyelvtudás: kitalált valamit a Google, hogy a fordítója még tökéletesebb legyen

Nem is kell nyelvtudás: kitalált valamit a Google, hogy a fordítója még tökéletesebb legyen

Ma bemutatták a Huawei/Honor új telefonját

Ma bemutatták a Huawei/Honor új telefonját

Megelőzte egy felmérésben Macron pártját a francia szélsőjobb

Megelőzte egy felmérésben Macron pártját a francia szélsőjobb

Földtörvény-vita: válaszolt az EB a kormánynak

Földtörvény-vita: válaszolt az EB a kormánynak

A Huawei-hadművelettel elkezdődött a tech hidegháború

A Huawei-hadművelettel elkezdődött a tech hidegháború

Új sorozat érkezhet a Barátok közt készítőitől az RTL-re

Új sorozat érkezhet a Barátok közt készítőitől az RTL-re