Hogy megbirkózzanak az alacsony légköri nyomással, a rovarok kiterjesztik szárnycsapásaik szögét – írják a kutatók a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban. A szárnycsapások keltette felhajtóerő annál kisebb, minél alacsonyabb a légnyomás, ezért okoz nehézséget sok rovar számára, hogy magas hegyek közt repüljön. 

Michael Dillon és Robert Dudley, a Kaliforniai Egyetem munkatársai a Himalájától keletre lévő, 3250 méter magasan fekvő Rilong városban fogták be a Bombus impetuosus nevű faj néhány hím példányát. A 91-129 milligramm súlyú dongók viselkedését egy légkamrában elemezték, amelyben folyamatosan csökkentették a légnyomást. Feljegyezték, mikortól nem képesek felemelkedni az állatok. 

Minden dongó tudott repülni a 7500 méteres magasságnak megfelelő légnyomás mellett, két állat pedig még több mint 9000 méteren – tehát a Csomolungma magassága felett – is képes volt a szárnyalásra. A növekvő magassággal a dongók akár húsz fokkal is kiterjesztették szárnycsapásaik sugarát. A csapások frekvenciája ugyanakkor szinte állandó maradt. 

A kutatások során a tudósok nem vették figyelembe a magas területekre jellemző alacsony szén-dioxid-koncetrációt, amely megnehezítheti a dongók számára a repülést. Emellett a fagyos hegyi hőmérséklet sem játszott szerepet az elemzés során. 

Tömör testük és viszonylag kicsi szárnyaik miatt gyakran ügyetlen repülőnek tartják a dongókat, mégis rendszeresen felemelkednek négyezer méteres magasságokba is, hogy táplálékot keressenek. Sőt, több mint 5600 méteren is bukkantak már dongókra. Egyes légy- és pillangófajok 6000 méteres magasságig is előfordulnak.