Ferenc pápa idején az is megtörténhet, ami korábban nem, vagyis hogy a Vatikán már azelőtt döntést hozzon egy pedofil pap ügyében, hogy az olasz bíróság jogerősen elítélje – írja a Repubblica, azt követően, hogy a Szentszék kizárta soraiból Marco Mangiacasale volt comói tiszteletest. A papot egyébként az olasz bíróság már első és másodfokon is elítélte négy kislány molesztálásáért, 3 és fél évet kapott, de a pápa a jogerős döntést megelőzően, tavaly decemberi döntésével laikussá minősítette. Ferenc pápa a comói érsekre bízta, hogy mikor hozza nyilvánosságra a hírt, és ő csak január végén kezdte el közölni azt az ügyben kislányuk révén érintett családokkal. A volt pap nem taníthat egyházi iskolában, és olyan csoportokban, illetve szervezetekben nem vállalhat munkát, ahol fiatalok vannak. Először azonban – amennyiben az olasz fellebbviteli bíróság is bűnösnek találja – börtönbe vonul.
Ferenc pápa példát statuált egy pedofil pappal
Ferenc pápa kizárta az egyházból a pedofíliával vádolt volt comói papot, még mielőtt az olasz igazságszolgáltatás elítélte volna – írja a Repubblica.it.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.