Idén 535 ember halt meg infleunzában Mexikóban

Mexikóban összesen közel ötezer megbetegedést jegyeztek fel, ennek túlnyomó többségét a H1N1 típusból.

  • MTI MTI
Idén 535 ember halt meg infleunzában Mexikóban

Az év eleje óta összesen 535-en haltak meg influenzában Mexikóban - jelentette be a helyi egészségügyi minisztérium hétfőn.

Az országban összesen közel ötezer megbetegedést jegyeztek fel, ennek túlnyomó többségét a H1N1 típusból.  A halálesetek nagy része - 489 - szintén ehhez a típushoz köthető. 

Január vége óta mindazonáltal a megbetegedések és a halálozások száma csökken, sőt a múlt hét második felében egyetlen újabb megerősített influenzás esetet sem jelentettek. 

Mexikóban legutóbb 2009-2010-ben volt súlyos influenzajárvány, akkor összesen 70 ezren fertőződtek meg, és ebből 1300-an meghaltak a betegség miatt.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.