Elszakadna Ukrajnától a Krím, Oroszország nem hátrál – percről percre
Utolsó frissítés:
A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.
Most érkezett
Nem fogadják el Kijevben az új krími kormányfőt
A kijevi kerületi közigazgatási bíróság törvénytelennek minősítette a krími parlament döntését Szerhij Akszenov kormányfővé választásáról és a Krími Autonóm Köztársaság jogállásáról szóló népszavazás megrendezéséről. Az UNIAN hírügynökség kedd esti jelentése szerint a törvényszék még előző nap hozott ilyen döntést. A bíróság az ügyészség kérésére törvénytelennek minősítette, és hatályon kívül helyezte a krími parlament múlt heti határozatait, és közölték: Szerhij Akszenov döntései is törvénytelenek.
A legfontosabb események eddig:
- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.
- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.
- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.
- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.
- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.
- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.
Percről percre
Orosz tévéket sötétítettek el Ukrajnában
Egy ukrán kábeltévés társaság leállította három orosz tévécsatorna adásainak sugárzását Ukrajna területén – jelentette szerdára virradóra az UNIAN hírügynökség. A TSzN kijevi televízió híradása szerint a Lanet szolgáltató az orosz egyes csatorna, az NTV Mir és az RTR Planeta adásainak sugárzását szünetelteti.
A Lanet sajtószolgálatától közölték: most a béke megőrzése a legfőbb feladat, ezért a vállalat úgy döntött, hogy leállítja azoknak a tévéknek a műsorszórását, amelyek agresszív propagandát folytatnak, háborúra hívnak fel, illetve ellenségeskedést és gyűlöletet szítanak.
Obama és Merkel továbbra is az ukrán kormány mellett van
Az ukrajnai válság csillapítása fontos, annak magában kell foglalnia a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők helyszínre küldését, valamint a közvetlen orosz-ukrán párbeszéd kezdeményezését. Erről beszélt telefonon kedd este Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár. A két vezető aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét. Megbeszélték, hogy továbbra is szükséges támogatni az ukrán kormányt, amely a gazdaság stabilizálásán és a májusi választások előkészítésén dolgozik.
Ukrán külügy: Putyin félrebeszél
Az ukrán külügyminisztérium azzal vádolta az orosz elnököt, hogy a krími eseményekkel kapcsolatban félretájékoztatja a közvéleményt. Jevhen Perebijnyisz ukrán külügyi szóvivő kedd este reagált Vlagyimir Putyin moszkvai sajtókonferenciájára. Szerinte az orosz elnök ismét tagadta azt, hogy orosz katonák vannak Ukrajna területén, miközben számos videó és fotó az ellenkezőjét bizonyítja.
Hátat fordított Kanada Oroszországnak
Az Egyesült Államok után Kanada is leállította a katonai együttműködést Oroszországgal a krími események miatt.
Már a Krímben van az ENSZ megbízottja
A Krímbe érkezett kedden Robert Serry ENSZ-megbízott, hogy felmérje az ottani helyzetet – közölte Martin Nesirky ENSZ-szóvivő New Yorkban. Jan Eliasson, az ENSZ-főtitkár helyettese – aki hétfőn érkezett Kijevbe – ugyancsak megerősítette, hogy a Krímbe küldték Robert Serryt, de részleteket nem árult el az ottani programjáról. Serrynek eredetileg szombaton kellett volna a Krímbe repülnie, de a feszült helyzet és logisztikai problémák miatt csúszott az indulás.
Hétvégén megműtik Timosenkót
Március 8-án vagy 9-én sürgős műtéten esik át, mert egyáltalán nem tud ráállni a jobb lábára – ezt a BBC-nek mondta Julija Timosenko. A volt ukrán miniszterelnök nem árulta el, hol operálják meg. Korábbi hírek szerint szabadulása után a politikus elfogadta Angela Merkel német kancellár ajánlatát, hogy a berlini Charité kórházban kapjon orvosi segítséget.
Timosenko: szó sincs puccsról Kijevben
Julija Timosenko szerint az új kijevi hatalom teljesen legitim, az orosz fekete-tengeri flotta pedig nem állomásozhat többé Ukrajna területén, mert az ország biztonságára nézve fenyegetést jelent. A volt ukrán miniszterelnök ezt a BBC-nek nyilatkozta kedd este. A börtönből nemrég kiengedett politikus úgy látja: kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes és szubjektív álláspontjának tekinthető az a megállapítása, hogy Kijevben alkotmányellenes puccs történt.
Nincs gáz a gázzal
Magyarország biztonságos gázellátása szavatolt, az ukrán gázszállításokban nincs fennakadás – közölte az orosz gázt Magyarországra szállító nagykereskedőt is birtokló MVM Zrt. A Magyar Villamos Művek szerint a mostani, az átlagosnál melegebb hőmérséklet alapján becsült fogyasztással akár hónapokig, de legalább negyedévig elég lehetne az itthoni tárolókban lévő gáz – írja a szerdai Napi Gazdaság.
Donyeckben már többen vannak az Ukrajna-párti tüntetők
Több mint ezer ember tüntet ukrán zászlókkal a kelet-ukrajnai Donyeckben a Reuters szerint, miközben azt skandálják, hogy "orosz vagyok és nincs szükségem arra, hogy megvédjenek". Ezzel bizonyára arra utalnak, hogy Putyin elnök az ukrajnai orosz nemzetidégűek megvédésével indokolta a Krím megszállását. A Reuters szerint ez az első alkalom, hogy Donyeckben többen vannak az Ukrajna-párti tüntetők, mint a helyi kormányépületeknek is nekitámadó Oroszország-pártiak.