Elszakadna Ukrajnától a Krím, Oroszország nem hátrál – percről percre
Utolsó frissítés:
A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.
Most érkezett
Ezért hívták ma össze az EU-csúcsot
David Cameron brit miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcsra menet azt mondta, a rendkívüli találkozónak három célja van:
- rávenni Ukrajnát és Oroszországot a tárgyalásokra,
- megmutatni, hogy az EU segíti az ukránokat a szükség órájában,
- egyértelmű üzenetet küldeni Oroszországnak arról, hoyg amit tesznek, az elfogadhatatlan és következményei lesznek.
A legfontosabb események eddig:
- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.
- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.
- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.
- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.
- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.
- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.
Percről percre
Lavrovnak nem jó a FÁK-külügyminiszterek találkozójának időpontja
Technikai okokból nem alkalmas Moszkvának a Független Országok Közössége (FÁK) külügyminiszteri tanácsának péntekre tervezett soron kívüli ülése – közölte csütörtökön az egyik orosz külügyminiszter-helyettes. Vaszilij Nyebenzja arra hivatkozott, hogy Szergej Lavrovnak egyéb programja miatt nem felel meg az értekezlet megtartására kijelölt pénteki időpont, és úgy tudja, hogy az orosz külügyminiszter más FÁK-országokbeli kollégái is elfoglaltak abban az időben.
Nyebenzja ugyanakkor hozzátette, hogy nem zárkóznak el a párbeszédtől és elképzelhetőnek tartotta a konzultációkat ukrán kollégáikkal a FÁK külügyminiszteri tanácsának április 4-re Moszkvába tervezett soros ülése előtt.
Krími kormányfő: önvédelmi egységek a fegyveresek a Krímben
A Krími Autonóm Köztársaság oroszbarát miniszterelnöke, Szergej Akszjonov a szerda esti kormányülésen az AP szerint azt mondta, hogy 11 ezer "önvédelmi" egység ellenőrzi a Krím félszigetet.
A Krímben az ukrán katonai bázisokat blokád alatt tartó fegyveres csoportokról pontosan nem tudni, hogy kinek engedelmeskednek, de elképzelhető, hogy ennek ellenére oroszok.
Amerikai nyomásra Izrael is megszólalt
Az amerikai kormány nyomására szerdán az izraeli kormány kiadta első, a békés megoldást szorgalmazó hivatalos közleményét az Ukrajnai válság ügyében – írta a Háárec című izraeli lap csütörtökön. "Izrael komoly aggodalommal figyeli az ukrán történéseket, aggódik a polgárok biztonságáért, és reméli, hogy nem romlik tovább a helyzet, veszteséget okozva emberéletben" – áll az Avigdor Liberman külügyminiszter irodája által kiadott dokumentumban.
Donyeckben visszavehették a hivatali épületet
A Reuters tudósítója szerint ismét ukrán zászló lobog a donyecki regionális hivatali épületen, amelyet szerdán oroszbarát tüntetők foglaltak el.
Így jártak a magyar cégek Ukrajnában
Nem állt le az üzlet Ukrajnában, de lelassultak a folyamatok, a fuvarozók különösen nehéz helyzetben vannak. A legnagyobb kárt Oroszország bezárkózása okozná a magyar cégeknek – írja a Figyelő.
Az ENSZ BT is összeül ma
New York-ban a csütörtöki nap folyamán összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely az ukrajnai és a krími helyzettel fog foglalkozni.
Szintén csütörtökön rendkívüli EU-csúcsot is tartanak Brüsszelben.
Nem mennek el a paralimpiára a német kormány képviselői
Tiltakozásul az oroszok ukrajnai lépései ellen bojkottálják a szocsi paralimpiát a német kormány képviselői – jelenti a Focus Online. "Ez egy politikai jelzés Oroszország felé" – mondta a német kormány képviselője a ZDF-nek. A paralimpia pénteken kezdődik az orosz városban.
Komolyabb ostromzárat készíthetnek elő a katonák a Krímben
Orosz erők csütörtök hajnalban megerősítették a krími ukrán katonai egységek blokádját, és a jelekből ítélve hozzáláttak egy komolyabb ostromzár előkészítéséhez – jelentették ukrán hírportálok a Szabadság Rádió tudósítójára hivatkozva.
Bár csütörtökre virradóra a blokádot átmenetileg enyhítették – a katonai egységek közelében néhány órára csak az úgynevezett "krími önvédelmi erők" képviselői maradtak, később visszatértek (a héten Krím-szerte bevetett) terepmintás egyenruhába öltözött, azonosító jelzés nélküli személyek, és készülődni kezdtek az ukrán katonák komolyabb ostromzár alá vételére, egyebek között tüzelőállásokat kezdtek ásni.
Odacsapott Janukovicsnak az EU
Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott ukrán elnök is azon 18 ukrán ember között van, akiknek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották – derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.