A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Krím-félsziget frissen megválasztott oroszbarát kormányfője szerint a félszigeten a "nép győzelme" teljesült be. A politikus szerint Krím nem lesz az oroszok eltartottja, májusra pedig újra turistaparadicsomként fognak rágondolni.
Szergej Akszjonov, a krími parlament által megválasztott helyi oroszbarát kormányfő szerint a félszigeten csak az történt, amire a kijevi Majdanon az ukrán politikusok a népet felszólították, vagyis a nép a saját kezébe vette a hatalmat. Akszjonov a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapnak adott, hétfőn közölt interjújában a helyzetet úgy kommentálta: ami érvényes a fővárosra, Kijevre, annak érvényesnek kell lennie a Krími Autonóm Köztársaságra is.
A kormányfő szerint azért kellett a Krím státusáról szóló népszavazás időpontját előrehozni május 25-ről március 30-ra, hogy jogi szempontból ne legyen támadható az új hatalom. Kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy milyen lesz a félsziget jövője, mondván, szerinte ezt a népszavazás fogja eldönteni. Akszjonov szerint a Krím-félsziget "előretolt hadállás" Ukrajnában, és Délkelet-Ukrajnában követni fogják a krími példát.
A politikus azt állította, mindenekelőtt gazdasági, anyagi segítséget kérnek Oroszországtól, de nem akarnak Moszkva "eltartottjai" lenni, az Oroszországtól kapott pénzeket okosan befektetik, a Krím jövedelmet fog termelni a költségvetésnek, és kiegyenlíti adósságait. Hangsúlyozta, nem kértek Oroszországtól katonai segítséget, képesek megvédeni magukat.
A krími tatárok kisebbségi közösségéről szólva azt mondta, személyesen tárgyalt Refat Csubarovval, a krími tatár parlament (medzslisz) elnökével, és megállapodtak, hogy nem tesznek "éles kijelentéseket". "Nemzeti ellentétek nem lesznek, bármennyire is szeretné ezt Kijev. Megígérem a krími tatároknak, hogy foglalkozni fogunk az ügyeikkel, és pénzt adunk nekik szociális fejlesztésre" - tette hozzá.
"Felelősen megígérem, hogy a Krím már májusban nyugodt, csendes, barátságos hely lesz. Különböző nemzetiségű emberek fognak itt élni boldogan. Tárt karokkal fogadunk mindenkit. Itt soha nem lesz Majdan autógumikkal és fekete füsttel" - válaszolt a közelgő turistaszezonra vonatkozó kérdésekre az oroszbarát krími miniszterelnök.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.