szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Semmiképpen" nem hajlandó elismerni Izraelt zsidó államként és Kelet-Jeruzsálemnek csupán egy részét Palesztina fővárosaként Mahmúd Abbász palesztin elnök - jelentette pénteken a kormány közeli WAFA hírügynökség.

A palesztin vezetők attól tartanak, hogy a fenti pontok részei lesznek a John Kerry amerikai külügyminiszter által megfogalmazott, mindeddig nem nyilvános dokumentumnak, amely a tervek szerint a végső rendezésről folytatandó tárgyalásokhoz szükséges keretmegállapodás alapját alkotná.

A béketárgyalások a jelenlegi, április 29-i határidőn túli folytatását elvben mindkét érintett fél szorgalmazza ugyan, de azt konkrét feltételekhez köti. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök március 4-én egy washingtoni beszédében a zsidó állam elismerésére szólította fel Abbászt, amire éles elutasítás volt a válasz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Törökbálintnál mutatta meg egy merész sofőr, mit ne csináljunk soha a lerobbant autónkkal (videó)

Törökbálintnál mutatta meg egy merész sofőr, mit ne csináljunk soha a lerobbant autónkkal (videó)

Bővült a lista: 9 féle mellékhatást okozhatnak a koronavírus-vakcinák

Bővült a lista: 9 féle mellékhatást okozhatnak a koronavírus-vakcinák

Koronavírus: elhunyt újabb 115 beteg

Koronavírus: elhunyt újabb 115 beteg