Tetszett a cikk?

Szabadon engedtek a szíriai Maalúla városában több mint három hónappal ezelőtt túszul ejtett tizenkét apácát vasárnap, a nővérek már úton vannak a főváros felé - vált ismertté libanoni biztonsági és egyházi forrásokból.

A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy az apácákat a hét elején először a libanoni Arszálba szállították, majd később útnak indították őket Damaszkuszba.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető felkelők tavaly decemberben hatoltak be a Maalúla városközpontjában lévő Mar Takla (Szent Tekla) kolostorba, és elhurcoltak onnan a szomszédos Jabrúd városba tizenkét szíriai és libanoni apácát, illetve a zárda elöljáróját is. A lázadók meggyaláztak és kifosztottak több templomot is, és vaktában lövöldöztek az utcán, hogy megfélemlítsék a városban élő keresztényeket.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők egy hónappal ezelőtt offenzívát indítottak a stratégiai fontosságú Kalamún régióban a lázadók kezén lévő utolsó város, Jabrúd ellen. "Amit a szíriai hadsereg elért Jabrúdban, az megkönnyítette a folyamatot" - mondta sajtótájékoztatóján egy szíriai görög ortodox püspök. Az an-Núszra Front nevű szervezet fegyveresei szeptember elején már egyszer ellenőrzésük alá vonták Maalúlát, de a kormányerők három napra rá elűzték őket onnan. Azóta harcok dúlnak a település környékén.

A Damaszkusztól 55 kilométerre északra fekvő Maalúla az egyik legjelentősebb keresztény város Szíriában. A település ötezer lakosának többsége görög katolikus. A helybeliek arámi nyelven beszélnek - ez annak az ősi nyelvnek a változata, amelyen Jézus Krisztus is szólt híveihez.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!