A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
John Kerrynek hétfőn kellett volna Moszkvába érkeznie orosz kollégája meghívására, hogy az ukrajnai rendezést megvitassák, de az amerikai külügyminiszter elhalasztotta útját – erről Szergej Lavrov tájékoztatta Vlagyimir Putyin államfőt Szocsiban.
Az orosz diplomácia vezetője azt mondta: úgy érzékelte, Kerry előzőleg hajlott arra, hogy elfogadja a meghívást. A múlt szombaton azonban az amerikai külügyminiszter felhívta Lavrovot, és közölte, hogy egyelőre szeretné elhalasztani a moszkvai látogatást.
Az orosz külügyminisztérium Vlagyimir Putyin utasítására egész héten intenzív egyeztetéseket folytatott külföldi partnereivel, akik azt kérték, hogy Moszkva Washingtonnal együtt próbáljon kidolgozni "megközelítési módokat" az ukrajnai helyzet rendezésére – indokolta Szergej Lavrov amerikai kollégájának meghívását.
John Kerry ugyanakkor múlt pénteken elküldte Moszkvába a Washington álláspontját és javaslatait tartalmazó dokumentumot. Erről Szergej Lavrov azt mondta, hogy az olyan elképzelést tartalmaz, amely "nem igazán elégíti ki" az orosz külügyet, mert azt az Oroszország és Ukrajna között "állítólag meglévő konfliktusra" és megtörtént eseményekre alapozták.
Az orosz külügyminiszter elkészítette saját javaslatait, amelyek célja, hogy "a nemzetközi jog keretein belül valamennyi ukrán érdekeit figyelembe véve rendezzék az ukrajnai helyzetet" – tette hozzá Lavrov.
Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov megbeszélésén az is elhangzott, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek bármilyen típusú ellenőrzési tevékenységét egyeztetnie kell a törvényes krími hatalommal.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.