szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A férfi húsz évet töltött elmegyógyintézetben, miután olyan gyilkosságok sorát ismerte be, amelyeket el sem követett.

Szabadon engedték szerdán azt a sokáig Svédország legelvetemültebb tömeggyilkosaként számon tartott férfit, aki húsz évet töltött elmegyógyintézetben, miután olyan gyilkosságok sorát ismerte be, amelyeket el sem követett. Sture Bergwall az 1994 és 2001 között lezajlott bírósági tárgyalásokon húsz gyilkosságot vallott be, amelyek közül nyolc elkövetéséért el is ítélték, annak ellenére, hogy nem találtak terhelő bizonyítékot és nem voltak a férfi ellen valló tanúk sem.

A jelenleg 63 éves Bergwall 2008-ban visszavonta vallomásait, amit azzal indokolt, hogy azokkal csupán feltűnést akart kelteni és gyógyszereket akart szerezni. Végül a bírák tavaly júliusban ejtették az ellene felhozott legutolsó vádat is.

"Húsz évig tartották fogva egy pszichiátriai intézetben. Ez maga az igazságszolgáltatással való visszaélés" – mondta a Reuters hírügynökségnek Thomas Olsson, Bergwall ügyvédje. Hozzátette, hogy megvizsgálják, van-e lehetőség kártérítésre.

Annak ellenére, hogy Bergwallt nyolc hónapja felmentették, egészen mostanáig az intézetben maradt, ahol arra várt, hogy kimondják az ítéletet elmeállapotáról. Végül egy bíróság úgy döntött: továbbra is szüksége van kezelésre, de ehhez már nem kell elmegyógyintézetben tartani.

A hamisan tanúskodó férfi elítélését az elmúlt időszak legsúlyosabb igazságügyi botrányának tartják Svédországban. A kormány tavaly novemberben felállított egy vizsgálóbizottságot, amely a jogrendszerben meglévő, Bergwall elítéléséhez vezető hiányosságokat hivatott feltárni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!