Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megbüntethetik azok a külföldieket, akik nem tartják be az ukrán jogszabályokat a Krím félszigeten – így reagált kedden a kijevi külügyminisztérium az orosz külügyminisztérium előző napi bejelentésére, amely szerint külföldiek most már csak orosz vízummal utazhatnak a félszigetre.
Az ukrán külügyi tárcától jelezték, hogy a Krímbe és Szevasztopolba való beutazás feltételei nem változtak, továbbra is az ukrán jogszabályok, illetve a hatályban lévő nemzetközi megállapodások érvényesek.
Azok a külföldiek, akik vízum nélkül utazhatnak be Ukrajnába, csakis az ukrán államhatár átkelőin keresztül léphetnek be és maradhatnak a félszigeten. A vízumköteles külföldieknek Ukrajna külképviseletein kell a beutazáshoz, illetve tartózkodáshoz szükséges vízumot beszerezniük.
A külügyminisztérium figyelmeztetett, hogy az ország törvényeinek megfelelően felelősségre vonják azokat a külföldieket, akik nem tartják be a Krímbe és Szevasztopolba való beutazásra, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó ukrán jogszabályokat, és akár nemzetközi szankciókat is elrendelhetnek ellenük, mint olyan személyekkel szemben, akik támogatják az ukrán terület átmeneti orosz megszállását.
A kijevi kormány nem ismeri el a Krím félsziget csatlakozását Oroszországhoz, azt továbbra is Ukrajna területének tekinti.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.