Egyszer és mindenkorra leszámol Fethullah Gülen befolyásos hitszónokkal és Hizmet (Szolgálat) nevű kiterjedt hálózatával - ígérte kedden Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök a török parlamenti ülésszak újrakezdése alkalmával elmondott beszédében.
"Népünk megújította kormányunkba vetett bizalmát. Még fontosabb: népünk így parancsot adott nekünk, hogy a párhuzamos struktúra ellen küzdjünk" - mondta Erdogan, utalva arra, hogy Gülen, aki korábban szövetségese volt, de ma már legnagyobb politikai ellenfelének számít, az elmúlt évtizedekben jelentős befolyásra tett szert a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban.
A miniszterelnök először tartott beszédet az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselői előtt, mióta március 30-án az AKP elsöprő győzelmet aratott a török helyhatósági választásokon.
Erdogan tulajdonképpen tavaly december óta támadja az Egyesült Államokban élő hitszónokot és támogatóit, mivel úgy gondolja, hogy ők állnak a hatalmát megtépázó korrupciós botrány kirobbantása mögött. Emellett a kormányfő azzal vádolja Gülent és a Hizmetet, hogy ők árasztották el az internetet a hatalmon lévő kormányra nézve kompromittáló, illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetésekkel.
"Minden bűnöst felelősségre vonunk" - erősítette meg Erdogan, és mindenkit, aki "áldozatul esett a hálózat zsarolásának", arra buzdított, hogy félelem és habozás nélkül tájékoztassa a hatóságokat az incidensekről.
Erdogan kormányfői megbízatása 2015-ben jár le, és az AKP belső szabályai szerint negyedszerre már nem indulhatna a jövőre esedékes parlamenti választásokon. A párt azonban viszonylag egyszerűen átírhatná a szabályzatot, ha a képviselők úgy ítélnék meg, szükség van Erdogan vezetői képességeire a Gülen elleni küzdelemben - mondták török tisztségviselők.
Elemzők azonban egyelőre inkább azt valószínűsítik, hogy a jelenlegi kormányfő elnöknek fogja jelöltetni magát. Törökországban augusztusban első alkalommal közvetlen módon választanak új államfőt, és a miniszterelnök nem titkolja, hogy érdeklődik a pozíció iránt. Mindenesetre Erdogan kedden elmondta, hogy a közvetlen elnökválasztás automatikusan nagyobb hatalommal ruházná fel az új elnököt.