Ideiglenesen Londonba költözött és tervei szerint heti 100 fontból (37 ezer forint) fog élni egy lengyel képviselő, hogy kiderítse, miért választják inkább Nagy-Britanniát a honfitársai saját hazájuk helyett.
Artur Debski egy olcsó repülőjárattal érkezett meg a hét végén a brit fővárosba, ahol mindössze egy bizonytalan szállásajánlat várta egy "Newham kerületben élő szerb lánytól", akivel a Facebookon ismerkedett meg. "Nem tudom, hogy mit fogok ott csinálni. Negyvenöt éves vagyok és nem beszélem jól az angolt. A két kezemmel kell majd dolgoznom, valószínűleg egy konyhán vagy egy boltban" – mondta Debski, mielőtt útnak indult.
A Te Mozgalmad nevű balközép ellenzéki párt képviselője szeretné kideríteni, hogy mi vonz annyi lengyelt Nagy-Britanniába, annak ellenére, hogy Lengyelország gazdasága az egyik legsikeresebb az Európai Unióban. Azóta, hogy Lengyelország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, becslések szerint több mint egymillió lengyel állampolgár költözött Nagy-Britanniába, és egy felmérés szerint a népesség fiatalabb tagjainak nagyjából 70 százaléka fontolgatja a kivándorlást.
"Lengyelországra nézve veszélyes, hogy ilyen sok fiatal gondolkodik az ország elhagyásán" – mondta Debski. "Látni akarom, hogy Nagy-Britanniában miért működnek a rendszerek, és Lengyelországban miért nem? Látni akarom, hogy Nagy-Britanniában miért boldogok az emberek, és mi lengyelek miért nem vagyunk azok?" – húzta alá a képviselő.
Az Ipsos piackutató cég felmérése szerint a Nagy-Britanniában élő lengyelek 72 százaléka a szigetországban akar maradni, miután gyökeret eresztett, és 40 százalékuk fontolgatja, hogy megszerzi a brit állampolgárságot – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.