Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Újabb víz alatti jeleket fogtak be az Indiai-óceánból a március elején eltűnt maláj gép után kutatva csütörtökön.
Megint jeleket fogott be egy műszer az Indiai-óceán mélyéből, ahol a március elején eltűnt maláj gép feketedobozát sejtik – jelenti az AP híre alapján a Sky News Twitter-oldala.
Az elmúlt napokban többször is érkezett olyan hír, hogy az óceán mélyéből befoghatták a feketedoboz jeleit. A gép feketedobozáról azt sejtették, hogy hétfőn lemerülhet.
A Boeingnek március 8-án veszett nyoma, miközben 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott.
A hatóságok továbbra sem zárják ki, hogy műszaki hiba okozta a tragédiát, ugyanakkor úgy vélik, több jel – köztük a gép kommunikációjának megszűnése – arra utal, hogy az MH370-es járatot szándékosan téríthették el eredeti útvonalától több ezer kilométerrel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.