szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az orosz kormányfő szerint Kelet-Ukrajnában az embereknek épp úgy joguk van véleményük kifejtésére, ahogy azt a kijevi Majdanon a tüntetők tették.

Az ukrán hatóságoknak párbeszédet kell kezdeniük a lakossággal, és el kell ismerniük valamennyi etnikai csoport érdekeit - jelentette ki kedden Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő. Medvegyev szerint Ukrajna a polgárháború szélén áll, ami "ijesztő". A kormányfő ugyanakkor reményét fejezte ki: az ukrán hatóságok kellően józanok ahhoz, hogy elejét vegyék a konfliktus további kiszélesedésének.

Kelet-Ukrajnában az embereknek éppúgy joguk van véleményük kifejtésére, ahogy azt a kijevi Majdanon a tüntetők tették - hangoztatta a miniszterelnök újságírók előtt. Medvegyev előzőleg fehérorosz és kazah hivatali kollégájával folytatott megbeszélést. Az orosz kormányfő kitért arra is, hogy Ukrajna függetlensége 1991-es elnyerése óta több százmilliárd dollárt (több tízezer milliárd forintot) takarított meg azáltal, hogy kedvezményes áron jutott az orosz gázhoz. "Akárcsak a volt Szovjetunió más köztársaságainak, Ukrajnának is nagyarányú és rendkívül fontos segítséget nyújtottunk" - emlékeztetett Medvegyev.

A kormányfő szerint a békefenntartók Ukrajnában semmit nem oldanak meg, csupán "tartósítják" a problémát. Az ukrajnai helyzet stabilizálódásának egyetlen útja az, ha normális feltételeket teremtenek az ország fejlődéséhez - vélekedett Medvegyev. Az orosz kormányfő egyúttal hangsúlyozta: figyelembe kell venni az ukrán emberek érdekeit az ország valamennyi részén. "Ez nagyon nehéz párbeszéd, de elengedhetetlen" - tette hozzá.

Percről percre tudósításunkat itt olvashatja!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!