Napóleontól Bush-ig számos történelmi vezető példája arra int, hogy a következményekkel nem számoló, helytelen döntést hozna Vlagyimir Putyin, ha Kelet-Ukrajna orosz lerohanásáról határozna – írta a Foreign Policy (FP) mértékadó amerikai külpolitikai magazin internetes kiadásában. Ahogy Kelet-Ukrajnában nő a káosz és az anarchia, annál közelebbinek tűnik az orosz invázió réme. Az FP szerint kapitális baklövés lenne, ha az orosz elnök csapatokat küldene Ukrajnába.

Oroszországnak sokba került a Krím félsziget bekebelezése: Putyin "veszélybe sodorta a roskatag orosz gazdaságot, nemzetközi megvetés, gyanú, szégyen tárgya lett, felébresztette Európát stratégiai kómájából, reaktiválta a NATO-t". Ha Putyin azt is gondolta, hogy a Krím megszállása tiszteletet ébreszt Moszkva iránt Kelet-Európában, ennek az ellenkezője történik: erősödtek az oroszellenes és NATO-barát érzelmek a térségben. A magazin szerint úgy tűnik, Putyin "szemmel láthatólag a történelem leghíresebb tévedéseit elkövetők nyomában halad, döntéshozatali módszerei ismeretesek és vészjóslóak".

AFP / Anatoliy Stepanov

A nagy stratégiai hibákat elkövetők gyakran esnek a hübrisz (gőg) bűnébe. Napóleon 1812-ben és Hitler 1941-ben döntő csatákat nyert meg, amitől legyőzhetetlennek hitték magukat. Mindketten lerohanták Oroszországot, amiért óriási árat fizettek, rengeteg katonát veszítettek. Putyin gőgje nem katonai győzelmeken alapul, hanem azon a meggyőződésen, hogy tudja, hogyan kell megfélemlíteni Oroszország szomszédait. Megszállt két grúziai tartományt, kiberháborút folytatott Észtország ellen, atomrakétákkal fenyegette meg Lengyelországot, manipulálta a fogyasztóknak az orosz gáztól való függését és lázadást akart provokálni más országok orosz kisebbségei körében. Úgy tűnik, nagy sikernek gondolja a Krím bekebelezését – figyelmen kívül hagyva a saját magának okozott kárt –, ami megerősíti abban a hitében, hogy az ő kezében van az ellenőrzés, és ő írhatja a forgatókönyvet, amelyben mások engedékenyen játsszák a rájuk kirótt szerepet. Az ilyen indokolatlan önbizalom szoros kapcsolatban áll a baklövések elkövetésére irányuló hajlammal – mutat rá a Foreign Policy.

A rossz stratégiai döntéseket hozó vezetőket gyakran sérelmek mozgatják, amelyeket vagy messiási víziókkal, vagy katonailag elért gyarapodással kompenzálnak. Putyinnak is számos sérelme van: a NATO-bővítés, a koszovói nyugati beavatkozás, Irak és Líbia, a SALT I. részét képező, a rakétaelhárító hadászati védelmi fegyverrendszerek korlátozásait rögzítő ABM-szerződés amerikai felmondása, és mindaz, amit ő az orosz belügyekbe való beavatkozásnak nevez. A gőgnek és a sérelemnek ez az elegye arra késztetheti, hogy tovább kockáztassa Oroszország jövőjét – írja a magazin.

AFP / Genya Savilov

A baklövéseket elkövető vezetők rendszerint alulbecsülik az ellenfél akaratát, képességét és döntéseit, akárcsak az erőikre váró műveleti nehézségeket. A magazin példaként idézi Napóleont, aki 1812-ben rosszul mérte fel az orosz taktikát, s azt várta, a határ közelében bocsátkoznak döntő ütközetbe vele, ahelyett, hogy becsalogatnák az ország belsejébe. Hitler pedig azt hitte, a "rothadó" Szovjetunió összeomlik, mihelyt "bekopog az ajtaján". Putyin is képes hasonlóan alábecsülni a Nyugat (illetve hazai hívei) válaszát Ukrajna esetleges megszállására.

Baklövéseket azért is elkövetnek, mert a vezetőknek rövid távú lehetőségeik vannak, és nem fontolják meg tettük hosszú távú következményeit. Az Egyesült Államok is rövid távú győzelemben bízott, amikor lerohanta Irakot, és nem vette figyelembe az elhúzódó, véres és költséges lázadásra vonatkozó figyelmeztetéseket. Putyin ma lehetőséget láthat Ukrajnában, de vajon felfogja-e, milyen károkat okozhatnak a szigorúbb nyugati szankciók? A vezetők néha stratégiai kockázatokat vállalnak, hogy megerősítsék hazai tekintélyüket. A szocsi olimpia ellenére Putyin népszerűsége alacsony volt a Krím annektálása előtt, de utána jelentősen megnőtt. Minden politikus tudja, hogy ez a tendencia nem tartós, de kérdés, vajon Putyin vállalja-e most, hogy az orosz nacionalizmust hullámát meglovagolva belevág az erejét meghaladó vállalkozásba – tette fel a kérdést a szaklap.

MTI / EPA / Anasztaszja Vlaszova

Napóleon és Hitler oroszországi hadjárataitól Afganisztán orosz lerohanásáig és az iraki amerikai kalandig a történelem egyik tanulsága, hogy előre kell látni az esetleges hátrányokat. Lehet, hogy Putyin úgy véli, a Nyugat nem akar beavatkozni, vagy az ukrán haderő nem nagy falat Oroszország számára, de nem számol azzal, hogy az ukránok vívhatnak nem hagyományos háborút is, akárcsak az afgánok a szovjet megszállók ellen. A NATO várhatóan nem küld csapatokat Ukrajna védelmére, mint ahogy nem sietett Magyarország, Csehszlovákia vagy Lengyelország segítségére sem a hidegháború idején. Ukrajna esetleges megszállása révén viszont a nyugati hatalmak növelnék védelmi kiadásaikat, amit a kisebb orosz gazdaság nem volna képes követni.

A cikk rámutat egy másik veszélyes analógiára is. A helyzetet hibásan felmérő döntéshozókat olyan tanácsadók, parancsnokok és intézmények vették körül, amelyek nem mondhatták meg az igazat: félelemmel vegyes tiszteletből (Napóleon), félelemből (Hitler) vagy lojalitás (Bush) miatt. Az eltérő nézetek elhallgatása, a vitától való elkedvetlenítés, a kétségek elhessegetése, annak megmutatása, kinek a kezében a gyeplő, gyakran vezet stratégiai hibákhoz. Putyin és szűk környezete megfelel ennek a modellnek.