Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ahogy várható volt, őrizetbe vették a két napja elsüllyedt dél-koreai hajó kapitányát. Az ügyben eljáró hatóság pénteken adta ki a letartóztatási parancsot a kapitány és a legénység két másik tagja ellen.
A Sewol komphajó szerdán süllyedt el Incshon és Csedzsu között. Több mint 470 ember volt a fedélzeten, köztük 325 középiskolás diák. Hivatalos adatok szerint a szerencsétlenségben 28-an haltak meg, de az áldozatok száma várhatóan tovább nő. Körülbelül 270 embert még mindig nem találnak ugyanis.
A tragédia körülményeit és okait felderítő nyomozók korábban közölték, hogy a baleset idején a 69 éves Ri Dzsun Szok kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a kevesebb tapasztalattal rendelkező harmadtiszt állt.
A hajó egyik kormányosa pénteken azt mondta, hogy miután a komp kezdett oldalra dőlni, a kapitány visszasietett a hajóhídra. "Nyugodtan megkérdezte, mennyire dőlt meg a hajó, majd megpróbálta egyenesbe hozni" – mondta a komphajó egyik kormányosa, akit Mokpo városában kórházban ápolnak.
A dél-koreai parti őrség búvárai továbbra is túlélők után kutatnak, egyelőre azonban nem sikerült bejutniuk a komphajó utasterébe. A parti őrség egyik tisztségviselője pénteken azt mondta, hogy a búvárok elérték a hajó rakterét, de az távol esik attól a teremtől, ahol az utasok voltak.
Az eltűnt gyermekek szülei a kapitányt okolták a tragédia miatt. Ri Dzsun Szok bocsánatot kért az áldozatokért, de a felelősségét nem ismerte el.
Szemtanúk azt állították, hogy a kapitány és a legénység néhány tagja elhagyta a hajót, míg mások azt az utasítást adták az utasoknak, hogy maradjanak a helyükön, amikor a hajó süllyedni kezdett. Később a legénység egyik tagja megerősítette, hogy a kapitány az elsők között lépett le a süllyedő hajóról.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.