Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az ENSZ számításai szerint 6,5 millió ember kényszerült lakhelye elhagyására Szíriában, mintegy 2,6 millió pedig elmenekült az országból, ők többségükben a szomszédos államokban, Törökországban, Libanonban és Jordániában találtak menedékre.
Elérte az egymilliót azoknak a szíriai menekülteknek a száma, akiket Törökország a szomszédos országban kirobbant konfliktus kezdete óta befogadott - közölte kedden Ankarában Recep Tayyip Erdogan kormányfő. A politikus hozzátette: országa nem zárja le határait a további menekültek előtt sem. Erdogan mindezt az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselői előtt tartott szokásos heti beszédében, a törvényhozás épületében közölte.
Törökországnak 822 kilométer hosszú határa van Szíriával. A határ mentén mintegy húsz táborban szállásolták el a Szíriából érkezett menekültek többségét. Erdogan korábban azt mondta, hogy Ankara már kétmilliárd dollárt fordított szíriai menekültek elhelyezésére, akik időről-időre bizonyos kulturális és biztonsági nehézségeket okoznak Törökország déli, délkeleti részén.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet adatai szerint több mint 150 ezer ember halt meg azóta, hogy Szíriában 2011 márciusában kirobbant a konfliktus. Az ENSZ számításai szerint 6,5 millió ember kényszerült lakhelye elhagyására az országban, mintegy 2,6 millió pedig elmenekült Szíriából, ők többségükben a szomszédos államokban, Törökországban, Libanonban és Jordániában találtak menedékre.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.