„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az orosz külügyminiszter a grúziai bevonulásra utalva úgy fogalmazott: "ha az oroszok érdekeit közvetlen támadás éri, ahogy az Dél-Oszétiában is történt, nem látok semmilyen más megoldást, mint a nemzetközi joggal összhangban reagálni arra".
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 2008-as grúziai bevonuláshoz hasonló katonai beavatkozás lehetőségére utalt szerdán. Ez akkor következhetne be – mondta –, ha Oroszország érdekeit támadás érné Ukrajnában.
"Ha (...) legitim érdekeinket, az oroszok érdekeit közvetlen támadás éri, ahogy az Dél-Oszétiában is történt, nem látok semmilyen más megoldást, mint a nemzetközi joggal összhangban reagálni arra" – jelentette ki Lavrov az RT orosz állami televíziónak adott interjúban, a szakadár grúziai régió birtoklásáért vívott 2008. augusztusi villámháborúra utalva.
Az orosz diplomácia vezetője előzőleg azzal vádolta meg a kijevi kormányt, hogy semmit nem teljesített az ukrajnai feszültségek enyhítését célzó múlt csütörtöki genfi egyezségekből. Lavrov szerint Kijev lépéseit – köztük a terrorellenes műveletek felújítását – "az Egyesült Államok irányítja".
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.