Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az ukrán csapatoknak a délkeleti országrészből való kivonását sürgette az orosz elnök csütörtökön.
Az ukrajnai válság megoldásában jelenleg a legfontosabb az ukrán katonai egységeknek a délkeleti országrészből való kivonása, az erőszak leállítása és széles körű nemzeti párbeszéd az alkotmányos reformról - Vlagyimir Putyin ezt Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonos megbeszélésén fejtette ki.
Putyin onnan követeli az ukrán hadsereg kivonását, ahol a Moszkva-barát szakadárok már tucatnyi várost tartanak ellenőrzésük alatt és napról napra teret nyernek. A beszélgetést a német kormányfő kezdeményezte, hogy az orosz vezető segítségét kérje a Kelet-Ukrajnában fogva tartott hét EBESZ-megfigyelő, köztük négy német állampolgár kiszabadításához.
A kancellár szóvivőjének közleménye szerint Merkel kérte az orosz elnöktől, hogy vesse latba befolyását a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok körében, egyben figyelmeztette Putyint arra a felelősségre, amelyet Oroszország az EBESZ tagjaként visel.
A két vezető beszélt a május 25-i ukrajnai - a német szóvivő szavai szerint "az ország stabilitása szempontjából elengedhetetlen" - választások jelentőségéről is. A Kreml sajtószolgálatának közlése szerint Putyin kijelentette, hogy széles nemzeti párbeszédnek kell kezdődnie "az alkotmányreform folyamatának keretében, minden régió és politikai erő bevonásával".
Az EBESZ-nek a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban péntek óta fogva tartott katonai megfigyelőit a szakadárok saját embereikre szeretnék kicserélni a kijevi kormánnyal.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.