Orosz kéminvázió a láthatáton

Megélénkült az orosz hírszerzés félig nyílt és titkos informciószerző tevékenysége hazánkban az ukrajnai válság nyomán - írja a Magyar Nemzet katonai forrásokból származó értesülés alapján.

  • MNO MNO
Orosz kéminvázió a láthatáton

A lap pénzeken megjelent írása szerint: mivel hazánk az Európai Unió és Ukrajna határán helyezkedik el, sajátos ütközőzóna szerepet tölt be, ahol egymás titkait igyekeznek kifürkészni a nyugati és a keleti nagyhatalmak, a magyar elhárító szervezeteknek pedig egyre több a feladatuk, amelyhez többletforrásra lenne szükség.

 A szakemberek azt állítják, hogy mindeközben az amerikai hírszerzés „figyelésének” is szinte folyamatosan ki van téve az ország.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.