1,2 millió dollár az ukrán sajtónak

Az Egyesült Államok szeretné megvédeni az Ukrajnában dolgozó újságírókat, akik számos veszéllyel néznek szembe.

  • MTI MTI
1,2 millió dollár az ukrán sajtónak
Az Egyesült Államok 1,2 millió dollárral támogatja az ukrán tömegtájékoztatási eszközöket Washington, 2014. május 3., szombat (MTI/AFP) - Az Egyesült Államok 1,2 millió dollárral támogatja az ukrán tömegtájékoztatási eszközöket a május 25-i elnökválasztás előtt - jelentették be pénteken Washingtonban.

Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Ukrajnában az elmúlt hónapban az újságírók számos veszélynek, kihívásnak voltak kitéve. Tavaly novembere óta több mint ötszáz újságírót ért zaklatás, megveretés, illetve voltak olyan esetek, amikor elrabolták őket.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által most folyósított pótlólagos támogatás azt a célt szolgálja, hogy segítsen megvédeni az újságírókat a nehéz helyzetekben, miközben a sajtó szabadságát hirdetik - hangoztatta a szóvivő.

A kijevi Nyugat-barát átmeneti kormány május 25-re tervezi az elnökválasztást azt követően, hogy ez év februárjában elmozdították hivatalából a korábbi államfőt, az oroszbarát Viktor Janukovicsot.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.