szerző:
MTI

Ahmed Majtík üzletembert iktatta be a líbiai parlament miniszterelnöknek vasárnap, egy vitatott parlamenti szavazást követően.

A tripoli parlament házelnökének helyettese, Száleh al-Makzún a heves vitáktól kísért és ezért többször is félbeszakított ülést követően bejelentette, hogy Ahmed Majtík a megválasztott miniszterelnök, 121 szavazattal. Más képviselők azonnal kétségbe vonták Majtík megválasztását. Szerintük a bejelentést megelőző szavazást már eredménytelennek nyilvánították és az ülést berekesztették, Majtík megválasztása így nem tekinthető hivatalosnak. A jelölt az első bejelentés szerint csak 113 szavazatot gyűjtött össze a minimálisan szükséges 120-ból.

A helyettes házelnök felkérte a megválasztott kormányfőt, hogy két héten belül alakítsa meg kormányát.

A parlament kedd óta próbálja megválasztani a két hete lemondott ideiglenes miniszterelnök, Abdalláh asz-Száni utódát. Kedden félbe kellett szakítani a szavazást, miután az egyik, eredménytelenül szereplő jelölt fegyveresei megrohanták a parlamentet és lövöldözni kezdtek az épületben.

Az olajban gazdag észak-afrikai országban politikai káosz uralkodik Moammer Kadhafi elnök hatalmának 2011-es megdöntése óta. A kormány képtelen megfékezni azokat a milíciákat, amelyek 2011-ben segítettek megdönteni Kadhafi elnököt. A fegyveres csoportok azóta nem hajlandóak leszerelni, és egyes régiókat ellenőrzésük alatt tartanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nyitott ajtóval száguldott a japán szupervonat

Nyitott ajtóval száguldott a japán szupervonat

Megint elromlott a német külügyminiszter repülője

Megint elromlott a német külügyminiszter repülője

Indonéziának annyira nagy üzlet a pálmaolaj, hogy betiltja a mentes termékeket

Indonéziának annyira nagy üzlet a pálmaolaj, hogy betiltja a mentes termékeket

Jakus Ibolya: Kolbász és kerítés

Jakus Ibolya: Kolbász és kerítés

Milliós megtekintés fölött a betiltott Bródy-dal

Milliós megtekintés fölött a betiltott Bródy-dal

A pickup sikerének titka: 5+1 egy ok, amiért egyre népszerűbbek

A pickup sikerének titka: 5+1 egy ok, amiért egyre népszerűbbek