Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A dél-koreai haditengerészet adott le figyelmeztető lövéseket, három észak-koreai hadihajó miatt, amik áthatoltak a két ország határvonalán.
Figyelmeztető lövéseket adott le kedden a dél-koreai haditengerészet, miután három észak-koreai hadihajó rövid időre áthatolt a két ország sárga-tengeri határvonalán, a félsziget nyugati oldalán - közölte a szöuli vezérkar. A három északi hajó helyi idő szerint délután négy körül hatolt be a déli vizekre, és egy órán át tartózkodott ott, majd távozott, miután a déli erők tíz figyelmeztető lövést adtak le. A határtérségben ezzel párhuzamosan más rendkívüli esemény nem történt.
Az észak-koreai haditengerészeti járőrök általában azért tartózkodnak a tengeri határ közelében, hogy a két ország halászhajói megmaradjanak a határ megfelelő oldalán. A határsértések ennek ellenére nem ritkák. Halálos áldozattal járó incidensek 1999-ben, 2002-ben és 2009-ben is előfordultak. A múlt hónapban két északi járőrhajó éppen Barack Obama dél-koreai látogatása küszöbén sértette meg a határt.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a koreai háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.