szerző:
MTI

Együttműködik az olasz igazságszolgáltatással Antonio Iovine, a camorra nápolyi bűnszervezet egykori pénztárnoka, aki Magyarországon átfolyatott 21 millió eurót írta Roberto Saviano a La Repubblica csütörtöki számában.

Roberto Saviano, a camorrával foglalkozó olasz író hozta nyilvánosságra, hogy Antonio Iovine elkezdett beszélni. A ma ötvenéves Iovine Saviano megfogalmazása szerint a nápolyi szervezett bűnözés egykori "pénzügyminisztere" volt, aki a camorra összes titkát ismeri.

2011-től több mint huszonegy éves börtönbüntetését tölti magánzárkában. Iovine elhatározása, hogy együttműködik a hatóságokkal és feltárja a camorra világát, a Casalesi-klán vezette bűnszervezet végét jelenti – írta Saviano. Az író hangsúlyozta, Iovine felfedheti, hol rejlik a camorra vagyona. 

Az 'O Ninno, azaz Gyerekarcú maffianéven ismert Iovine keze alatt indult el a camorra üzleti tevékenysége: a kábítószer-kereskedelemből, zsarolásból és uzsorából, valamint a csalással szerzett közbeszerzésekből nyert eurómilliókat Iovine az építő- és vendéglátóiparba fektette, és import-exportba. 

Az első lépés az volt, hogy a camorra megszerezte a római politikai és gazdasági elit által látogatott Gilda nevű diszkót, majd ezen keresztül behatolt az olasz főváros építőiparába, szórakoztatópiacára és a politikába.  A következő állomás a Lazio római labdarúgócsapat megszerzése lett volna.

Ehhez Saviano információi szerint a camorra azt a 21 millió "tisztára mosott" eurót (több mint hat milliárd forintot) használta volna fel, amely Magyarországról juttatott vissza Olaszországba. 

Arról az összegről van szó, amelynek útját az olasz hatóságok 2008-ban követték Nápolyból Svájcba, majd innen Magyarországra. A camorra milliói a Casalesi-klánhoz közel álló Giorgio Chinaglia, a Lazio volt játékosa nevén érkeztek vissza Magyarországról Olaszországba.

A 2008-ban pénzmosásért letartóztatott és 2012-ben elhunyt Chinaglia 700 ezer eurót kapott volna a camorrától a tranzakcióban való részvételért. A Lazio csapatának megvásárlása végül a hatóságok fellépése miatt kudarcot vallott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ez történt: kiderült, miért vágott alá a Facebook több ezer magyar felhasználónak

Ez történt: kiderült, miért vágott alá a Facebook több ezer magyar felhasználónak

„Ide állhatna elém a Brad Pitt, engem nem izgatna”

„Ide állhatna elém a Brad Pitt, engem nem izgatna”

Rákapcsolnak a szúnyogirtásra

Rákapcsolnak a szúnyogirtásra

Soron kívüli beszámolót kér az MTA vezetése a szív alakú ágy miatt

Soron kívüli beszámolót kér az MTA vezetése a szív alakú ágy miatt

Felsővezeték-szakadás miatt parlagfűben gyalogolt egy vonatnyi ember

Felsővezeték-szakadás miatt parlagfűben gyalogolt egy vonatnyi ember

Eltűnt két kenguru Budán

Eltűnt két kenguru Budán