szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ukrán egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint tizenhét katona vesztette életét csütörtökön az oroszbarát szeparatisták támadásaiban, és legalább harminchat sebesült katona került kórházba.

Tizenhat katona a kelet-ukrajnai Volnovaha közelében, egy pedig Luhanszk megyében vesztette életét - közölte a minisztérium. Előzőleg Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő, házelnök arról számolt be, hogy oroszbarát szeparatisták tizenhárom katonát öltek meg a kelet-ukrajnai Volnovaha közelében.

A Donyeck megyei szakadárok sajtószolgálata úgy tudja, hogy húsz halottja és több mint negyven sebesültje van az összecsapásoknak. A Luhanszk megyében található Rubizsne közelében a Kijev által terroristáknak nevezett szakadárok tüzet nyitottak egy katonai konvojra, egy ukrán katona meghalt, kettő pedig megsebesült.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy tizenegy holttestet látott a Donyeck megyei Blahodatne településen található katonai ellenőrzőpontnál. A jelentés szerint a harcok helyszínén kiégett katonai járművek, köztük páncélozott szállító harcjárművek voltak láthatóak.

A harcok Szlovjanszk környékén is folytatódtak csütörtökön, a kormányerők állásai felől kilőtt tüzérségi lövedékek több épületet súlyosan megrongáltak a város peremén fekvő egyik negyedben. A támadást követően mintegy száz helyi lakos demonstrált a kijevi kormány ellen azt követelve, hogy a hadsereg hagyjon fel az offenzívával és vonuljon ki a térségből.

Április eleje óta ez volt a legvéresebb nap a biztonsági erők számára. A Luhanszk és Donyeck megyei támadásokat három nappal az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, előre hozott elnökválasztás előtt hajtották végre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!