szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csekély mértékű mozgás érzékelhető az ukrán határ közelében tartózkodó orosz erőknél, de egyelőre túl korai lenne megmondani, hogy pontosan mekkora nagyságú erő hová távozik, illetve távozik-e egyáltalán – mondta Philip Breedlove amerikai tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka, az atlanti szövetséghez tartozó országok vezérkari főnökeinek tanácskozása után tartott csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatón.

A változás egyelőre nem számottevő, és az ukrán határ közelében tartózkodó orosz erők még most is végre tudnák hajtani ugyanazokat a műveleteket, amelyeket az előző napon vagy az előző héten végre tudtak volna hajtani – mondta Breedlove.

Emlékeztetett arra, hogy orosz részről az elmúlt időszakban már többször bejelentették az ukrán határtérségben összevont csapatok visszavonását, de mindeddig ennek semmi valós jelét nem tapasztalta a NATO. Most – tette hozzá a tábornok – bizonyos katonai szállító járművek mozgása figyelhető meg.

Philip Breedlove szerint az Ukrajna közelében állomásozó orosz erő továbbra is robusztus, és jelentős katonai képességgel rendelkezik. Újságírói kérdésre azt mondta: csak azt lehetne megnyugtató fejleménynek tekinteni, ha az orosz katonákat – a haditechnikai felszereléssel együtt – teljes mértékben visszavonnák az állandó körletekbe, ahonnan gyakorlatozás címén vezényelték ki őket. A NATO – tette hozzá a főparancsnok – a feszültség enyhítésének irányába mutató lépéseket vár Oroszországtól.

Korábbi NATO-becslések szerint Oroszország mintegy 40 ezer katonát vont össze Ukrajna keleti, illetve délkeleti határai mentén. Egy nevének mellőzését kérő forrás az MTI-nek azt mondta, hogy az oroszok nagyon rövid idő leforgása alatt mintegy 70 ezer embert mozgattak meg, és hogy az erőknek a határtól való néhány tucat kilométeres visszavonása még a legkevésbé sem jelenti a fenyegetés elmúltát.

Breedlove a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a NATO-nak át kell tekintenie, a legmegfelelőbb módon használja-e fel a szövetség a maga katonai képességeit akkor, amikor a korábbinál sokkal bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb helyzetekre kell reagálnia.

Az a probléma – jelezte a NATO-főparancsnok –, hogy az oroszok időnként elindulnak úgymond gyakorlatozni, de ma már senki nem lehet biztos abban, hogy a katonai mozgás megmarad-e a gyakorlatozás szintjén, vagy pedig más ország határát is átlépik-e az orosz katonák.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!