Angela Merkel kancellár a Saarbrücker Zeitung című lapban megjelent interjúban azt mondta, elvárja Oroszországtól, hogy "tartsa tiszteletben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kétségkívül objektív értékelését (a vasárnapi elnökválasztásról), hiszen Oroszország is a szervezet tagja". Hozzátette: a választás rendkívüli jelentőségét az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal a napokban folytatott telefonbeszélgetésén is hangsúlyozta. "Oroszország sajnos az EBESZ felkérésének ellenére nem küld megfigyelőket a választásra, és láthatólag nehezére esik elismerni, hogy Ukrajna szuverén államként a saját útját járja" - jegyezte meg a kancellár.Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában azt emelte ki, hogy "csak egy világos demokratikus legitimációval rendelkező államfő indíthatja el a politikai és gazdasági stabilizáció folyamatát Ukrajna valamennyi régiójában", az ország helyzetének megszilárdulása pedig "a szomszédos államok érdeke is". Ezért fel kell hagyni a választás ellehetetlenítésére és legitimitásának megkérdőjelezésére irányuló kísérletekkel - tette hozzá a német külügyminiszter.Steinmeier egy külföldi újságírókkal folytatott csütörtöki beszélgetésen Moszkvára célozva azt mondta, hogy aki illegitimnek tartja a jelenlegi kijevi vezetést, annak elsőrendű érdeke az elnökválasztás sikere, hiszen így erős legitimációval felruházott elnök állhat az ország élére.Az EBESZ különmegbízottja, a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat szervező Wolfgang Ischinger szerint a mintegy 36,5 millió választásra jogosult ukrán állampolgár közül nagyjából 3 millió ember nem tud részt venni az elnökválasztáson az Ukrajna keleti részén kialakult állapotok miatt. A nemzetközi közösségnek azonban így is el kell ismernie a választás eredményét - mondta a volt német diplomata, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia igazgatója a Spiegel Online hírportálnak. Az ukrajnai elnökválasztás az EBESZ történetének egyik legnagyobb szabású megfigyelői missziója. Az ukrán központi választási bizottság (CVK) adatai szerint 2784 külföldi megfigyelő érkezik az országba, közülük 2502-en nemzetközi szervezetek, főként az EBESZ képviseletében. Oroszország és a FÁK-tagállamok egyetlen megfigyelőt sem küldenek, és Moszkva egyelőre nem foglal állást egyértelműen abban a kérdésben, hogy tiszteletben tartja-e majd az ukrán elnökválasztás eredményét.
Berlin: Putyin is ismerje el az ukrán elnökválasztást
Az ukrajnai elnökválasztás elismerésére szólította fel az orosz vezetést pénteken a német kancellár és a külügyminiszter.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Mentelmi jogának hivatalos kiadása előtt vehette őrizetbe az NVVH Seszták Miklóst
7 év alatt közel 3,8 milliárdért szerzett be követ Mészáros V-Hídja az Orbán-bányákból
Washington azzal fenyegetőzik, hogy felfüggesztik a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
„A világ legjobb dinnyéjét önöknél ettem” - interjú az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal
Dömsödi Gábort választották meg polgármesternek Pásztón
„Abszurd és zaklató jellegű” - Újabb uniós panaszt nyújtott be a kiskereskedelmi különadó miatt Spar
Testi erővel is véget vethetnének a dán tanárok a konfliktusoknak egy új törvény szerint
Orbán Viktor is üzent a letartóztatott apjáért futó Hankó Leventének
Kinek éri meg az új kata?
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.