Az orosz média pénteki jelentése szerint Anatolij Antonov orosz védelmi miniszter-helyettes közölte, hogy az Ukrajna által kérelmezett időszakban, május 26-30. között nem valósítható meg rendkívüli megfigyelő repülés, akkor ugyanis Magyarország, Olaszország és Szlovénia tervez közös megfigyelő repülést Oroszország légterében. A miniszterhelyettes azt javasolta Ukrajnának, hogy a szerződéssel összhangban kérje el ezektől az országoktól a légi felvételeket azokról a térségekről, amelyek érdeklik, és alaposan elemezze ki őket.Antonov szerint Ukrajna szerdán fordult a tárcájához azzal a kéréssel, hogy május 26-30-a között újabb rendkívüli megfigyelő repüléseket végezhessen Oroszország területe felett a Nyitott égbolt szerződés keretében. Antonov felhívta a figyelmet arra, hogy amióta létezik ez a szerződés, csak egyszer fordult elő, hogy ilyen kivételes kéréssel fordultak Oroszországhoz: ugyancsak Ukrajna kért tőle erre engedélyt március 20-24. közötti megfigyelő repülésre."Az ukrán fél azonban sajnálatos módon nem továbbította a szerződés konzultatív bizottságának az utóbbi rendkívüli megfigyelő repülés légi felvételeit, nem adott továbbá választ arra, hogy eloszlottak-e aggodalmai, és indokolt volt-e ilyen kivételes ellenőrzés" – mondta Antonov, aki szerint Ukrajna ezzel megsértette a szerződés "szellemét és betűjét".Moszkva szerint az ukrán félnek a rendkívüli megfigyelést kérelmeznie kell a szervezet konzultatív tanácsától, és jóvá is kell hagyatnia. Antonov hangsúlyozta, hogy Oroszország kész megvizsgálni az ukrán kérést a testület következő ülésén, de mivel egy időben csak egy megfigyelő repülés folyhat egy adott ország területe felett, Kijevnek egyeztetnie kell más tagországokkal, hogy az általa kérelmezett időszakban ne hajtsanak végre ilyen missziót Oroszország légterében.A fegyvertelen ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott égbolt szerződést 1992-ben írta alá 27 állam Helsinkiben, és azóta további hét ország csatlakozott hozzá. A megállapodás alapján eddig több száz ellenőrző repülést hajtottak végre a részes államok területe felett Vancouvertől Vlagyivosztokig. A megfigyelő repülések célja a bizalom, a biztonság és a stabilitás erősítése. Magyarország legutóbb április közepén Kanadával közösen végzett megfigyelő repülést Oroszország felett.
Oroszok: Ukrajna ne repüljön, hanem kérjen légi felvételeket másoktól
Moszkva azt javasolja Ukrajnának, hogy a Nyitott égbolt szerződés keretében az általa kérelmezett rendkívüli megfigyelő repülés helyett kérjen légi felvételeket Magyarországtól, Olaszországtól és Szlovéniától, amelyek négy nap múlva kezdik el a megfigyelő repülést Oroszország felett.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Mentelmi jogának hivatalos kiadása előtt vehette őrizetbe az NVVH Seszták Miklóst
7 év alatt közel 3,8 milliárdért szerzett be követ Mészáros V-Hídja az Orbán-bányákból
Washington azzal fenyegetőzik, hogy felfüggesztik a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
„A világ legjobb dinnyéjét önöknél ettem” - interjú az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal
Dömsödi Gábort választották meg polgármesternek Pásztón
„Abszurd és zaklató jellegű” - Újabb uniós panaszt nyújtott be a kiskereskedelmi különadó miatt Spar
Testi erővel is véget vethetnének a dán tanárok a konfliktusoknak egy új törvény szerint
Orbán Viktor is üzent a letartóztatott apjáért futó Hankó Leventének
Kinek éri meg az új kata?
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.