szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint nyolcvan fegyveres meghalt, és sokan megsebesültek a pakisztáni hadsereg szerdára virradóra végrehajtott légi támadásában az ország nyugtalan északnyugati törzsi területén, az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztánban – jelentette a helyi média.

Az AAJ urdu tévécsatorna szerint a hadsereg repülőgépei és helikopterei több észak-vazirisztáni településen, köztük Mirámsáhban, Mir Aliban valamint Bojában légicsapásokat hajtottak végre, és lerombolták kormányellenes lázadók feltételezett állásait, rejtekhelyeit.

A The Dawn című pakisztáni újság online kiadásában azt írta, hogy a bombázásoknak ötven iszlamista szélsőséges esett áldozatul, a sebesültek száma pedig nyolcvan. Helyiekre hivatkozó jelentések szerint sok ember a lerombolt házak romjai alatt rekedt.

A művelet után a hadsereg lezárta a célba vett településekre vezető utakat, és a hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el. A térség középiskoláiban nem tartják meg a szerdára tervezett vizsgákat.

A megölt és megsebesített fegyveresek kilétét a jelentések nem részletezték, de a helyi média meg nem nevezett forrásokat idézett, amelyek szerint részük volt a hadsereg ellen intézett támadásokban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!