Börtönbe vonul a volt szlovén kormányfő

Janez Jansát áprilisban találta bűnösnek a bíróság abban a vádban, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el a Patria finn fegyvergyártó cégtől.

  • MTI MTI
Börtönbe vonul a volt szlovén kormányfő

Június 20-án börtönbe vonul Janez Jansa volt szlovén kormányfő, az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, büntetésének megkezdését a politikus maga jelentette be kedden Twitter-oldalán. A szlovén média arról is beszámolt, hogy amennyiben az említett napon Jansa nem jelenik meg a börtönben, a rendőrség viszi be. A volt kormányfő azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kéri a büntetés elhalasztását.

A május végi európai parlamenti választáson a legtöbb mandátumot (nyolcból hármat) az SDS szerezte meg, ami elemzők szerint annak a bizonyítéka, hogy a konzervatív párt szavazóbázisa stabil, annak ellenére, hogy Jansát korrupciós vádakkal két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Így azonban kérdésessé válik, hogy a júliusra tervezett, előre hozott parlamenti választáson ki vezeti majd a legesélyesebb pártot.

Jansát áprilisban találta bűnösnek a bíróság abban a vádban, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el a Patria finn fegyvergyártó cégtől. Első fokon 2013 júniusában ítélték el, de a politikus fellebbezett. Két másik vádlottat, Ivan Crnkovic üzletembert és Tone Krkovicot, a szlovén hadsereg tábornokát 22 hónapi letöltendő börtönbüntetésre és fejenként 37 ezer eurós (11 millió forint) pénzbüntetésre ítéltek, ezt az összeget Jansának is ki kell fizetnie.

Janez Jansa egy éve kényszerült lemondani a kormányfői tisztségről más korrupciós vádak miatt.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.