Megszökött egy turnén a Kubai Nemzeti Balett nyolc táncosa

Megtagadta a hazatérést egy külföldi turnéról a Kubai Nemzeti Balett nyolc táncosa, közülük ketten Puerto Ricóban maradtak, hatan a floridai Miamiba utaztak tovább.

  • MTI MTI
Megszökött egy turnén a Kubai Nemzeti Balett nyolc táncosa

A Miamiban működő, emigráns kubaiakból álló Kubai Klasszikus Balett igazgatója, Pedro Pablo Pena szerint a disszidens balettművészek a hét végén érkeztek Miamiba Puerto Ricóból.

Pena hétfőn elmondta, hogy a táncosok közül néggyel beszélt vasárnap, támogatásáról biztosította őket, és közölte velük, hogy amíg nem döntenek a következő lépésükről, helyet kapnak társulatában.

Jorge Luis Sanchez, az egyik táncos apja a Puerto Ricó-i sajtónak arról számolt be, hogy tudomása szerint a társulat nyolc tagja döntött úgy, hogy nem tér vissza Havannába. Egy részük Puerto Ricóban maradt, a többiek Miamiba utaztak. 

Bár a Kubai Nemzeti Balett nagy elismerésnek örvend, táncosai rendszeresen megszöknek a nemzetközi turnékon. Először 1966-ban Párizsban hagyta ott a társulatot néhány táncos, akik politikai okokra hivatkozva kértek menedéket.

Manapság megélhetési és művészi szempontok is közrejátszanak a táncosok disszidálásában. A kubai balettnél havonta harminc dollárnál nem keres többet egy balettművész. Pena maga is Kubából disszidált táncos. Az évek során számos balerinát fogadott be társulatába.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.