szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kolinda Grabar-Kitarovic személyében női elnökjelöltet választott csütörtökön a legnagyobb horvát ellenzéki párt, a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ).

"A horvát társadalom készen áll arra, hogy női államfője legyen, és Grabar-Kitarovic meg fogja nyerni ezt a választást" - nyilatkozta Tomislav Karamarko, a HDZ elnöke. A nyugat-balkáni országban év végén tartanak elnökválasztást.

A 46 éves politikusnő 2003 és 2008 között külügyminiszteri pozíciót töltött be, és az európai integrációs ügyekért felelt, majd Horvátország amerikai nagykövetévé nevezték ki. 2011 óta a NATO főtitkár-helyetteseként tevékenykedik.

Ivo Josipovic, Horvátország jelenlegi államfője egyelőre nem jelentette be, hogy újra indul az elnöki székért folyó küzdelemben, helyi sajtóorgánumoknak azonban korábban már nyilatkozott arról, hogy azt tervezi, másodszorra is jelölteti magát államfőnek. A zeneszerző-politikus Josipovicot 2010-ben választották meg öt évre, és azóta is közkedvelt politikusnak számít.

Az utóbbi időben azonban a közvélemény-kutatások szerint csökkent a jelenlegi államfő népszerűsége a hatalmon lévő szociáldemokrata kormány gyenge gazdasági eredményei miatt. Elemzők úgy vélik, Grabar-Kitarovic komoly kihívója lehet Josipovicnak.

Az Európai Unió legfiatalabb tagállamában az államfő korlátozott hatalommal rendelkezik: ő a hadsereg parancsnoka, és a kormánnyal közösen határozza meg a külpolitika irányát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!