Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Európai Unió az év végéig megadhatja a vízummentességet Ukrajnának - mondta Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője csütörtökön egy nemzetközi konferencián.
"Készek leszünk arra, hogy év végéig bevezessük a vízummentességet, ez azonban a vízumkötelesség feloldásához vezető folyamat első szakaszában felvázolt feladatok teljesítésétől függ" - mondta Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője az UNIAN ukrán hírügynökség szerint.
"A Társulási Szerződés megvalósítása: hol kezdjük?" című fórumon Tombinski úgy nyilatkozott, hogy a vízummentesség bevezetése nem kapcsolódik közvetlenül az EU és Ukrajna között létrejövő társulási szerződéshez. Emellett nem az Európai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, elsősorban a tagállamok döntésétől függ. "Az előzetes értékelések bíztatóak, a döntés azonban egyelőre még nem született meg" - mondta a delegáció vezetője.
Tombinski azt is elmondta, hogy Ukrajna és az EU képviselői a társulási szerződés gazdasági részét június 27-én írják alá. A megegyezés politikai részét a felek már korábban megkötötték, és az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, valamint 11 milliárd euró értékű támogatást ajánlott a kelet-európai országnak.
Tavaly novemberben a Viktor Janukovics vezette ukrán kormány váratlanul felfüggesztette az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírását, és az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett döntött. Ez több százezres tömegtüntetésekhez, majd az ukrán kormány bukásához vezetett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.