A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy jelenleg csak minden ötödik finn állampolgár támogatná az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozást. A védelmi miniszter úgy véli, hogy ez azonban megváltozhat abban az esetben, ha Finnország, amely mintegy 1380 kilométeres közös határon osztozik Oroszországgal, őszinte és nyílt társadalmi vitát folytat a lehetséges tagságról. A tárcavezető szerint a 2015-ös választások után népszavazást lehetne kiírni a kérdésről."Habár Oroszország jelenleg nem jelent veszélyt Finnországra nézve, (Moszkva) kiszámíthatatlan" - mondta a tárcavezető a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, kiemelve a 2008-as orosz-grúz háborút és az ukrajnai beavatkozást. Hozzátette azonban, hogy a Kremlnek nincsen semmi oka tartania a finn NATO-tagságtól.Haglung leszögezte, hogy akár bekövetkezik Finnország semleges státusának megváltoztatása, akár nem, mindenképpen évi 200 millió euróval (61,4 milliárd forinttal) növelni kellene az ország jelenleg 3,1 milliárd eurós (951,6 milliárd forintos) védelmi költségvetését.Bár Finnországban sokan gyanakvással tekintenek Oroszországra, a Vörös Hadsereg elleni harcok emléke pedig máig az ország nemzeti identitásának kulcsfontosságú részét képezi, a választók többsége attól tart, hogy ha háborúra kerülne sor, akkor is egyedül maradnának, ha tagjai lennének a NATO-nak.
Finnország fontolgatja a NATO-csatlakozást
A finn védelmi miniszter szerint minden korábbinál erősebbek a NATO-csatlakozás melletti érvek. Carl Haglung szerdán kijelentette, hogy az ukrajnai orosz beavatkozást látva országának komolyan meg kellene fontolnia a NATO-csatlakozást.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.