Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szíriai légierő helikopterei egy menekülttábort bombáztak a jordániai határ közelében szerdán, a támadásban legalább húsz ember meghalt, az áldozatok között számos nő és gyerek volt - közölték a tábor lakói és ellenzéki aktivisták.
A beszámolók szerint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg robbanóanyagokkal töltött hordókat dobott a sadzsrai táborra, amely a két ország közötti határtól mindössze két kilométerre található.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű civil szervezet értesülései szerint a legfiatalabb áldozat egy négyéves kislány volt. A bombázásban hét ember, köztük három nő megsebesült. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója arról számolt be, hogy az összes áldozat civil volt.
"A nők hisztérikusan jajveszékeltek, amikor meglátták a földön halott gyerekeiket" - mondta a település egyik lakója, aki a hajnali rajtaütést követően segített elszállítani a holttesteket.
Az utóbbi hónapokban a dél-szíriai harcok fokozódásával családok százai kerestek menedéket a dél-szíriai harcok elől a határhoz közeli településen. Jordánia tavaly lezárta a határt, miután szíriai menekültek százezrei árasztották el az országot, és a jordániai hatóságok most már csak igen korlátozott számban fogadnak be menekülteket.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 162 ezret.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.